Ezt is még nyaraláskor kezdtem el, de már csak itthon sikerült befejezni. Talán ez tetszett eddig legjobban a sorozatból, valahogy kellemesebb (hozzám közelállóbb) hangulata volt, mint az eddigieknek. A szerelmi szál külön szimpatikus és megragadó volt számomra, érdekes, jól eltalált karakterek voltak. Bár most is rájöttem az elkövetőre, sőt a gyikosság módjára is, azért fenn tudta tartani végig az érdeklődésemet a sztori, és közben többször el is bizonytalanított hátha mégsem jól gondolom.

 Kis utánajárást igényelt beszerezni az új részt, nem tudom pl. az Alexandrában mért nem volt, de aztán sikerült megvenni (Lírában az Intersparban, most rájöttem, hogy ott is érdemes körülnézni néha, nem nagyon járok oda), és a komódon várta, hogy elmenjünk nyaralni, mert arra már rájöttem, hogy nyaralásra olyan könyveket kell félretennem, ami biztos, hogy bejön. Nem csalódtam most  sem, tökéletes volt a kötet a medence parti olvasgatásra, sőt, nekem eddig ez tetszett a sorozatból a legjobban. Talán azért, mert tényleg nagyon jól hozta az Agatha Christie feelinget, ez is a cél, az eredeti címe Betörő a könyvtárszobában, amelyről természetesen mindenkinek a Holttest a könyvtárszobában jut eszébe. Szóval Agatha Christies környezet, világtól elzárt vidéki kúria, Christie regényeire jellemző különc szereplők, és a cselekmény szövése is a krimi királynőjére utal. Aki szereti ezt a világot, ne hagyja ki!

 Tesóm vette meg, mert ez még hiányzott az Agatha Christie gyűjteményükből. Én egy kicsit idegenkedtem tőle, mert az Életemből nem tetszett annyira ez a rész, ott inkább az angliai részek jöttek be, főleg a gyerekkor. Másokkal elletétben én nem rajongok az utazós könyvekért, általában unalmasnak találom őket, na meg a mesés kelet sem vonz nagyon. Azért csak nekiálltam, lesz ami lesz alapon, és tetszett. A szerző egyénisége ezt a témát is közel tudta hozzám hozni. Emberi, humoros írás volt, sok érdekeset megtudtam a keleti életformáról, szokásokról, a régészetről. Agatha Christie második férjével Max Mallowannel vett részt Szíriában különböző ásatásokon, és ezen élményeit tartalmazza ez a könnyed kis könyvecske, természetesen a szerzőre oly jellemző kiváló jellemrajzokkal. 

 Kicsit megkésve bár (hiszen Kemelman már a hatvanas-hetvenes években megírta a sorozatot), de most már a magyar olvasók is élvezhetik a minden napra egy eset felépítésű krimisorozatot. Az első kötet címében a péntek szerepel, aztán így tovább a hét napjai, már megjelent a szerda is (dícséretesen gyorsan halad a fordítás), úgyhogy már csak egy kötet várat magára, gondolhatnánk, de úgy nézem, hogy Kemelman írt még egy két kötetet utána is, úgyhogy remélem azokat is kiadják majd idővel. Davis Small rabbi ebben a részben egy főiskolán nyomoz, mert a regények alapvetése, hogy ahová ő beteszi a lábát, mindig történik valami. Olyan Miss Marple-ös a felállás, talán ezért tetszik. Sokat tanulhatunk a zsidó szokásokról is, és nekem mindig bejönnek ezek a szórakoztatva tanító dolgok is.

 Ez is az Ulpius könyve, Könyvszalonos beszerzés, és ez sem fogott meg annyira (Mi van velem?). Szeretek főzni, ezért gondoltam nem jöhet rosszul egy könnyed, humorosnak ígért regény, amely ráadásul recepteket is tartalmaz. Sajnos úgy tűnik a görög konyha nem az én világom, mert gyakorlatilag a receptek számomra használhatatlanok voltak, talán az egy muszakát kivéve, de azt eddig is sejtettem, hogy hogyan készül. A sztori meg nagyon gyenge volt, úgy tűnik nekem, hogy a szerző próbált valami élvezhető kerettörténetet szerkeszteni a receptek köré, de szerintem elég unalmasra sikerült. A szereplők sem voltak szimpik, kezdve a férjét két egymás mellett lakó férfival csaló vampon (egyébként tökre életszerű történet, nem?), és folytatva a két sült hülyével, akik meg mindent megtettek a nő kedvéért. Más szereplő meg gyakorlatilag nem volt. Kidolgozatlan történet, kidolgozatlan szereplők, pocsék receptekkel: dióhéjban ennyi. Ha tehetitek kerüljétek!

 Agatha Christiehez hasonlóan a nagy nevettető Wodehouse-tól is nehezen találni újat a piacon, fent nevezett könyv ezek közé tartozik, először jelent meg magyarul. Nekem, mint már kiderült, nagyon bejön ez a fajta laza angol élet, kastélyok, golf, miegymás, és ebben a tekintetben ez a kis gyöngyszem sem okozott csalódást. Bertie Wooster és csodálatos, mindent megoldó inasa, Jeeves ezúttal is rendkívül mulatságos kalandokba keverednek. Bertie szokás szerint majdnem megnősül, de aztán sikeresen szabadul a csávából, hogy folytassa a jó öreg agglegényéletet. Wodehouse-tól még általános iskolás koromban olvastam az elsőt, a Forduljon Psmithshez! volt a szerencsés, és egy életre rajongója lettem az írónak, akinek művei most különösen aktuálisak, nyaralásra, strandra vigyünk magunkkal belőlük.

 Sajnos igen nehéz (sőt talán lehetetlen) olyan Agatha Christie műre bukkanni, amit még nem nem adtak ki magyarul (és ennek folyományaként, nekem, mint az írónő nagy rajongójának ne lenne meg), éppen ezért örülök Charles Osborne dícséretes tevékenységének, aki sorra gyártja a regényeket a krimikirálynő színpadi műveiből. Van, aki ezen fanyalog, hogy ezek a regények nem ütik meg  a Christie által felállított mértéket, de nekem a Pókháló is tetszett, és csak üdvözölni tudom, ha Osborne úr még előrukkol ilyesmivel, főleg mert nem nagyon jutok el színházba, és így legalább elolvashatom ezeket a sztorikat is. Egyébként (bár nem vagyok egy képzett irodalomkritikus) szerény véleményem szerint nincs gond Osborne stílusával, meglehetősen ügyesen sikerül utánoznia Agatha Christiet. A cselekményről meg természetesen maga Christie gondoskodik, a szokott minőségben.

Agatha Chistien kívül sokáig nem nagyon olvastam krimit, de Block Bernie Rhodenbarr történetei mégis megfogtak, talán mert a  krimikirálynőhöz hasonlóan nem erőszakos ez a világ, egy-egy hullától eltekintve kellemes és vidám atmoszférája van, nagyszerű, szerethető figurákkal teli. Szóval az első kötet után rajongójává váltam, és azóta már ezzel együtt hét kötetét olvastam, most hajtok a nyolcadikra, ami nem rég jelent meg, ha meglesz írok róla. Bernie egy kedves, sármos new yorki betörő, aki mellesleg könyvesbolttulajdonos, és egy-egy betörés alkalmával állandóan hullákba botlik, amikor aztán saját ártatlansága bizonyítása érdekében hirtelen kénytelen belecsöppeni a nyomozás kellős közepébe. Társa ebben Carolyn a leszbikus kutyakozmetikus, Ray Kirschman a korrupt zsaru, és szinte mindegyik regényben megjelenik egy-egy hölgy is, aki Bernievel meghitt kapcsolatba kerül. 

Óriási bestseller volt ez a könyv, több fórumon nagyon-nagyon ajánlgatták, így  amikor a Könyvszalonon az Ulpius engedményes kötetei között válogattam, ez is belekerült a kosárba. Olvasható könyv, de azért annyira nem voltam elájulva tőle. Nem voltak rosszak a helyszínek (Olaszország, India, Bali), de valahogy mégis többet vártam. Spirituálisan voltak jó és hasznos gondolatok benne, úgyhogy összességében érdemes volt elolvasni, de azért nem vinném magammal mondjuk nyaralásra, mert ahhoz egy kicsit vontatott és a téma ellenére száraz. Persze Elizabeth Gilbert pikareszkje megtörtént eseményeken alapul, és talán az élet unalmasabb mint a fantázia, vagy csak egyszerűen nem tudtam annyira ráhangolódni a dologra, mindenesetre nem kerül be a kedvenceim közé.

Szintén szomszédasszonyomtól kaptam kölcsön a könyvet, mivel építkezésben törjük a fejünket. Szerinte nem csak az építkezéshez ad használható tanácsokat a szerző (foglalkozására nézve építész), hanem csak lapozgatni is gyönyörűség a könyvet. Ő újra és újra bele-bele olvas, igazi lélekmelengetőként. És tényleg. Petrik Adrien nem csak arról ír, hogy hogyan válasszunk építésvezetőt vagy mesterembereket, hogyan tervezzük meg a villanykapcsolók helyét, hanem az életről úgy általában, hogy kedvünk támad kipróbálni a receptjeit, kint aludni a teraszon vagy koszorút kötni karácsonyra. A könyv képei megmutatják, hogy milyen egy hangulatos, meleg családi otthon, ahol a szülők és gyerekek mellett jól érzik magukat a kutyák és macskák is.

 Én először a Mansfieldi kastélyt olvastam Jane Austentől, és aztán jöttek sorban a klasszikusok: Büszkeség és balítélet, Értelem és érzelem, Emma. Egytől egyig kiváló könyvek. A Meggyőző érvek a legutolsó regénye Austennak, és sokak szerint a legjobb. Én azért ezt nem mondom, szórakoztató, kellemes olvasmány, de nincs meg benne minden, ami kell egy jó Jane Austenhoz, nekem kissé száraz, hiányoltam az igazi nagy érzelmeket, és igazándiból nagyon izgi sem volt. Ettől függetlenül Jane Austen rajongóknak kötelező, és másoknak sem fog megártani. Lehet, hogy túl sokat is vártam, mivel a Jane Austen naplójában is van egy csomó utalás erre a regényre, ami nagyon kiváncsivá tett.

 Szomszédasszonyom úgy ajánlotta ezt a könyvet, amikor arról beszélgettünk, hogy hogyan tudom a lányom önbizalmát növelni, hogy talán ez az a gyereknevelési könyv, amely a legjobban tetszett neki, és a legtöbbet segített (pedig ő olvasott rengeteget, eléggé otthon van a témában). Fenntartásokkal fogadtam, mert én is olvastam már egy párat, és igazándiból egy sem hozta meg az áttörést. Ez a könyv azért tetszett, mert nem a dresszúrára, fegyelmezésre helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy ha emberszámba vesszük a gyereket, megértjük az érzéseit, úgy beszélünk és viselkedünk vele, ahogy mi is szeretnénk, ha kommunikálnának velünk, akkor sokkal könnyebb megoldani a családi problémákat. Ily módon magabiztos, kiegyensúlyozott gyerekeket nevelhetünk, akik békében élnek a világgal és egymással. 

 A könyv irodalomtörténeti alapokon nyugvó fikció, amelyben a szerző (Jane Austen munkásságának nagy tisztelője és ismerője) eljátszik a gondolattal, hogy hátha volt Austen életében egy nagy szerelem, amely megmagyarázná, hogy az írónő, aki sosem ment férjhez, hogy tudott mégis olyan hitelesen írni a szenvedélyről. Szóval ismét a vidéki Angliában vagyunk (csak egy évszázaddal Agatha Christie előtt), kastélyok, udvarházak, romantika. Nem vagyok híve a szirupos dolgoknak, nem fog ehelyütt senki Daniel Steel méltatásokat olvasni, de ez a regény mélyen megrendített, és szeretném hinni, hogy igaz, hogy volt valaki, aki így szerette Jane Austent, ezt a nem különösebben szép, nem vagyonos, de megkapó intelligenciájú és mélységesen vonzó jellemű nőt, aki jó pár remek könyvvel ajándékozott meg minket. Syrie James ráadásul kitűnően visszaadja Austen stílusát, könnyű  beleélni magunkat, hogy igazából az ő emlékiratait olvassuk.

Nagy rajongója vagyok a krimi királynőjének, szerintem minden magyarul megjelent művét olvastam, ezért nem csoda, hogy nagyon örültem az életrajzának, és meg is leptem vele magam karácsonyra. A kellemes, békebeli angol vidéki élet, amiért többek között a regényeit is szeretem, nyűgöznek le ebben a kötetben is, na meg a találó jellemrajzok, érdekes karakterek. Nagyon szimpatikus az írónő világlátása, a személyisége. A kelet csodálóinak érdekesek lehetnek a második férje mellett átélt régészeti kalandjai, nekem mégis a legizgalmasabb volt a gyerekkor leírása, hogy hogyan lett a kedves álmodozó kis Agatha-ból, aki a képzeletbeli barátaival és a karikájával játszott legszívesebben, a 20. század legnépszerűbb írónője. Az önéletírás nyilván mindig szubjektív, van ami ebből is kimaradt, én egy kicsit többet olvastam volna a regények kialakulásának körülményeiről, és mivel Miss Marple a kedvencem, az ő figurájának megteremtéséről. 

 2008-as kiadás a Partvonaltól, saját példány. Az egyetlen hátránya, hogy puhatáblás, megérdemelt volna egy kemény borítót, már csak vastagsága és jelentősége miatt. De ettől eltekintve elég strapabírónak bizonyult, kellemes tapintásúak voltak a lapok, jó a tipográfia, és a címlapkép is nagyon eltalált szerintem.