Olyan jó a címe ennek a könyvnek, és olyan figyelemfelkeltő a borítója, a fülszövegről meg már ne is beszéljünk, hogy valószínű akkor is beszereztem volna, ha Molyon Juci nem lelkendezik egy akkorát, hogy szem nem maradt szárazon. Nem is bántam meg aztán, hogy birtokomba került a kötet, Chabon egy határozottan kikerülhetetlen írónak tűnik, nem is értem, hogy mindenféle díjeső ellenére, miért ez az első könyv, ami megjelent tőle magyarul, és miért csak most. Ebből a szempontból is meg kell dicsérnem a Cartaphilust, meg azért is, hogy annyira pofás, jól használható kis könyvjelzőt mellékeltek a könyvhöz, hogy le a kalappal. Bár szeretem a saját kis jól bevált könyvjelzőimet, de ezt akkor is egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom, csak így tovább!

Szóval Chabon jól ír, igényesen, olyan hasonlatokkal, amelyeket minden szépíró megirigyelhet. Jók a figurák, eredeti az alapötlet, a zsidókról meg mindig szívesen olvasok. Nekem a történet kicsit kevésbé volt pezsgő, fordulatos, mint számítottam (olyan Le Carrésan lassabb inkább, egyébként a szépen cizellált stílus is őt juttatta eszembe), és a humora is fanyarabb volt a vártnál. Összességében tehát annyira azért nem tett rám olyan katartikus hatást Chabon nyomozója, a Landsman, mint a Brenner, de mindenképpen kíváncsi vagyok a szerző más műveire is. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.