Úgy látszik a Park kiadó jó érzékkel választja ki a nekem tetsző bájos, mégis igényes szórakoztató irodalmat a külföldi sikerkönyvek közül, legalábbis a tavalyi év egyik kedvencét, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot is nekik köszönhettem.

Bár a jelen alkotás címe morbiditásával sokakat elriaszthat, azért a borító bűbájos bocikája már sejteni engedi, hogy nem egy rémregénnyel van dolgunk. Én mondjuk inkább egy színtisztán mulatságos blődségre számítottam, de ez a könyv, bár sok helyen rendkívül mulatságos, azért több egyszerű strandolvasmánynál. Elgondolkodtató volt, szókimondása mellett sok helyen nagyon lírai is. A két főszereplő kapcsolatának alakulásában bizony sokszor magamra ismertem, pedig az én férjem messze áll a parasztgazdától, mégis voltak olyan magunkkal hozott kulturális különbségek, amelyeket elsőre nehéz volt kezelni. A könyvben szereplő párocskáról pedig még a könyv végén sem tudjuk, hogy most akkor megszólalnak-e az esküvői harangok, vagy pont ellenkezőleg. Ha nem tudnám, hogy van folytatás (amit egyébként az írónő hat évvel az első rész megjelenése után írt meg), rettentő nagy hiányérzetem lenne ezzel a befejezéssel, így azonban csak remélni tudom, hogy hamar kijön a második rész, amely a Családi sírbolt címet viseli majd (ez a cím azért ad okot némi optimizmusra, nem?).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.