Sokat olvastam már Parsonstól és eddig mindegyik regénye tetszett, úgyhogy nagy csalódás volt ez a kötet, mert ez meg szinte egyáltalán nem. Az utolsó száz oldalig kifejezetten szenvedtem, még akkor is, ha egyszer-egyszer megcsillant a remény, hogy hátha lesz ebből valami, de nem lett sajnos. A végén volt egy kis izgalom, meg érzelem, meg csipetnyi pozitív hangulat, előtte viszont csak lúzerek, meg drogozás, és úgy állított be egy számomra egyébként szimpatikus zenei szubkultúrát, mintha maga lenne a mocsok, csupa bunkóval és narkóssal. Pedig tapasztaltam már egyet s mást életemben, zenei meg buli téren is, de ez a történet nagyon kábrándító volt így is. És még csak nem is lágyította a szerző humorral, ahogy Hornby szokta. Pedig valószínű nem az elrettentés volt a célja, meg a rétegzene kritikája, de számomra valahogy mégis ez lett belőle.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.