Érdekes, hogy nem hallottam erről a könyvről gyerekkoromban, pedig 1983-ban, amikor először adta ki a Szent István Társulat, kilenc éves voltam, tehát pont abban a korban, amikor elaléltam volna Pollyanna történetétől. A regény először akkor került a látókörömbe, amikor az egyik ismerős kislánynak ez lett a kötelező olvasmánya, ez pár éve volt. Azóta halogattam az olvasást, míg egy molyos kihívás miatt rászorítottam magam. Aztán az első pár oldal után már rájöttem, hogy ez nagyon jó, élvezetes olvasmány, vicces, megható, minden, ami kell egy jó lányregényhez. Aki Anne Shirley-t  szereti, az Porter kis hősnőjét is hamar a szívébe zárja, és bár Montgomery szebben ír, azért ennek az egyszerűbb nyelvezetű regénynek sem kell szégyenkeznie, ha összehasonlításra kerül a sor, ugyanaz a kellemes, békebeli hangulat árad belőle. Nagyon jó ez az ötlet a játékkal, tökéletesen illeszkedik az én optimista alapszemléletemhez, talán ezért is bűvölt el annyira. Mindenesetre jó lenne a polcomon tudni, mert most csak kölcsönben volt nálam, de azt hiszem várok, míg kap egy szép, kemény borítós kiadást, és a szöveget megszabadítják a sok nyomdai és helyesírási hibától. Róna Emmy rajzai viszont maradjanak, azok nagyon tetszettek.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.