Nagyon szeretem Finy Petra gyerekkönyveit, így nagy érdeklődéssel vártam első felnőtt regényét is, főleg mert a téma is nagyon megkapó volt. Így olvasás után azt mondom, nem rossz ez első próbálkozásnak, de vannak azért gyerekbetegségei is. Rögtön az elején a nevek: a tartalomjegyzék első átlapozása után feltűnt, hogy ebben a regényben szinte senkinek (az egy Erzsébetet, akit viszont Böbebúnak becéznek) sincs átlagos neve. Ez engem arra emlékeztet, amikor gyerekkoromban én is összeírtam mindenféle széphangzású nevet, hogy majd ezekkel a szereplőkkel írok regényt. Mindez azonban egy igazi felnőtt regényben meglehetősen mesterkélten hangzik. Azt meg egyenesen nem tudom értelmezni, és a regényben sem kapunk rá magyarázatot, hogy a főszereplő miért az anyja vezetéknevét használja, amikor a szülei házasok voltak, amikor született. Aztán ott vannak a szappanoperára emlékeztető fordulatok, amelyeket nem akarok elspojlerezni, de mindenesetre kizökkentik az embert az egyébként sok helyütt nagyon szép, lírai szövegből. A madarakról, állatokról szóló történetek nagyon jók, és Finy Petra lenyűgöző ügyességgel szövi a  sztorit ezek köré, de nekem ez nem volt elég ahhoz, hogy hasra essek ettől a könyvtől. Valahogy olyan érzésem volt, hogy amolyan Gavaldásan próbál egyensúlyozni a szépirodalom és a szórakoztató határán, de engem azok az epizódok, amelyek Gavaldának jól állnak, mint a szarvasgomba meg a francia étterem, itt inkább idegesítettek. Mindazonáltal határozottan olvastatta magát a könyv, nem is hosszú, úgyhogy mindenki kipróbálhatja maga, rá milyen hatást tesz Finy Petra Madárasszonya.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.