Talán az egy Szíriusz kapitány és Corinthán kívül életemben nem olvastam még sci-fit, valahogy kimaradt ez a műfaj nekem. Pedig egyébként nem volt bajom annak idején Szíriusszal sem, de valahogy olyan fura előítéleteim voltak a szórakoztató irodalom ezen szegmensével kapcsoltban, hogy mindig találtam valami jobb olvasnivalót.

Aztán feltűnt a molyon a Csodaidők, hirtelen mindenki azt olvasta, és számomra mértékadó embereknek is tetszett, most akkor mi legyen? Gyáva voltam először nagyon, rossz előérzetem volt, féltem, hogy nem fog tetszeni, akkor meg csak pénzt, időt pocsékolok rá, nem mellesleg blamálom is magam, hogy nem tudok befogadni egy ilyen remekművet. Mert ezt fikázni ezért  mégsem olyat lett volna, mint amikor a Twilight-ról szedem le a keresztvizet, úgyhogy egyelőre vártam.

Közben elhangzott a családregény titulus is a művel szemben, ami nem segített előremozdulnom az olvasás felé. De aztán jött egy értékelés (tényleg nem emlékszem már, pontosan kié), amelyik valahogy átszakította a gátat, és egy nagy levegőt véve megrendeltem mind a négy kötetet (mert akkor már végezzünk alapos munkát). Sokáig rakosgattam még ide-oda, közben a tesóm lenyomta az összeset, én meg bevállaltam őket a várólista-csökkentéshez, úgyhogy nem volt visszaút.

Szórakoztató irodalom a javából, amit Görgey Etelka megalkotott nekünk, igényesen megírt, fordulatos, izgalmas történet. Nagyon jól kidolgozott karakterek, van kinek drukkolni, és épp ellenkezőleg is, és merem remélni, hogy a végén minden jóra fordul, mert ha nem, akkor irgum-burgum. :-)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.