És megint egy krimi, Agatha Christie nyomdokain járó, szelíd és szolid, ráadásul pedig a boldog békeidőkben játszódik, ami óriási pluszt ad hozzá, hiszen ez a világ nagyon-nagyon közel áll hozzám, Baráth Katalin pedig azzal a csodálatos könnyedséggel festi meg a kisasszonyok világát, ahogy új kedvencem Lucy Maud Montgomery. Azt hiszem Baráth Katalin is  a kedvencem lesz, csak írjon még ilyen bájos, fordulatos történeteket, az se baj, ha nem krimi, csak olvashassak még a századelő kisvárosáról, amilyen talán a régi-régi Szekszárd is lehetett, és ahol nagyon szerettem volna élni én is kamaszkoromban és talán még ma is. Valószínűleg ezért sem ragadott meg annyira a kötet végén álló két novella - ha mégolyan remek ötlet is Poirot megidézése például -mert nem Ókanizsán, idilli álomlakhelyemen játszódott. Meg az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a novellákat olvasva még a regényben jártam, és a befejezésen búsongtam, amely nem volt igazán romantikus az én lelkemnek. A szerelmi szál sajnos nem a én ízlésem szerint alakult, de ettől függetlenül remekül szórakoztam, és külön örülök annak, hogy egy első könyves magyar írónő szerzett nekem kellemes perceket. Csak így tovább, Baráth Katalin!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.