- A síelés hozta a szokott jóságokat: a hegyeket, a jó levegőt, a napsütést, a dőzsölést a hüttében, az olvasást, a szaunázást, a társasozást. És végre megléptem azt is, amit már évek óta fontolgatok, három nap után azt mondtam, én nem síelek többet (soha), és inkább sétálgattam nagyokat.  -…

Julie Buxbaum: Hogy folytassam? Januárban olvastam először a szerzőtől, és imádtam, úgyhogy magától értetődik, hogy szemet vetettem erre az újra is. Itt megint középiskolában vagyunk, megint meghalt egy szülő, és megint egy fiú és egy lány barátságának, meg gondolom, későbbi szerelmének lehetünk…

süti beállítások módosítása