img_4470_1.JPG

Agatha Christie az egyik legnagyobb kedvencem, nem csak minden könyvét olvastam, hanem a róla és munkásságáról szóló összes magyarul megjelent ismeretterjesztő jellegű munkát is, láttam a megfilmesítések túlnyomó részét, úgyhogy mondhatom, hogy eléggé kötődöm a szerzőhöz. Nem véletlen talán, hogy ennek a blognak a legelső bejegyzése is pont az ő önéletrajzáról szólt.

Az évek során mindig irigyeltem azokat, akik még keveset olvastak tőle, és amikor feltűnt egy-egy olvasás a Molyon az ismerőseim körében, általában elgondolkodtam rajta, hogy nem kéne-e nekem is újraolvasnom Christie könyveit. De mivel egyrészt nem vagyok ennek a műfajnak a nagy elkötelezettje (mármint az újraolvasásnak), másrészt, meg valami nagy durranást akartam, hogy mondjuk egy év alatt kéne elolvasni az összes könyvét időrendben, meg ilyenek, ezért aztán mindig elhessegettem a dolgot. Ezen a hozzáállásomon is változtatott viszont a járvány, egyszer csak azt kezdtem el érezni ugyanis, hogy vágyom újraolvasni a nagy kedvenceket, és így Agatha Christie is egyre inkább képbe került nálam. Az utolsó lökést pedig a Hercule Poirot titkos magánélete adta, ekkor már biztos voltam abban, hogy szívesen időznék újra ebben a világban.

Arra is rájöttem viszont, hogy nem akarom Christie összes művét elolvasni, mert azért volt, ami annyira nem tetszett már régen sem, és havi egynél többet sem szerettem volna tervbe venni, mert azért nem akarok állandóan csak tőle olvasni, nehogy akkor meg jöjjön a csömör. Ahhoz, hogy kitaláljam, mégis mit válasszak, először is elkezdtem lapozgatni az Agatha Christie krimikalauzt. Olyan regényt kerestem, amire nem emlékszem részletesen, tehát nem azokat a klasszikusokat szerettem volna elővenni, amiket már annyiszor láttam filmen, hogy kívülről fújom őket. Lehetőleg hangulatos helyen, elsősorban vidéken játszódó történeteket kerestem. Az első kiszemeltem a Gyilkosság meghirdetve lett, ami amellett, hogy a krimikalauz is ajánlotta, mint vidéki történetet, főleg a pöttyös, virágos, helyes kis borítójával fogott meg. És nem is kellett csalódnom benne, szuper kis sztori volt, és pont olyan, amilyenre vágytam. Februárban jött a Gyilkosság a paplakban, márciusban a Temetni veszélyes, most pedig a Zátonyok közt című regényt olvasom. Eddig mindegyiket megnéztem utána filmen is, nagyon érdekes volt így közvetlenül olvasás után nézni a feldolgozásokat. A filmek is ugyanolyan jólestek, mint a könyvek, úgyhogy nagyon örülök, hogy belevágtam ebbe az egészbe, és folytatni is szeretném még jó ideig.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr6816502922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása