meseanyu 2020.06.18. 14:13

Újdonságokról

Új regény jön ősszel nagy kedvencemtől, Nick Hornbytól, méghozzá elég érdekes sztorival, egy idősebb nő, fiatalabb férfi kapcsolatáról. Bár nem kedvenceim a nagy korkülönbséges szerelmi sztorik, azért remélem, ez Hornbyhoz méltóan érzelmes és vicces lesz. Egy másik regénye, az Egy házasság helyzete…

Reméljük, azért idén is többen eljutunk nyaralni, ha nem is Horvátországba, de legalább a Tisza-tóhoz (mint mi), és akkor bizony szükség lesz olyan olvasmányokra, amelyekbe úgy igazán bele tudunk merülni, hiszen nem nyaralás a nyaralás egy igazi könyvmoly számára olyan kellemes, hosszú délutánok…

A Merítés-díj gyermekirodalmi szekciója meghozta döntését, megvan az idei tízes lista. Ezért most én is megírom nektek, hogy nekem mely könyvek tetszettek a tavalyi év terméséből a legjobban. Szokás szerint kicsit más volt a véleményem, mint a többségnek, így a végső listáról én négy könyvet hoztam,…

Március negyedikén írtam a tavaszi terveimről, és milyen érdekes most visszaolvasni, hogy sejtelmem sem volt róla, hogy alig két hét múlva bezárnak a könyvtárak, és eltelik úgy a tavasz, hogy nem tudok hozzájutni az előjegyzésben levő könyveimhez. A tavaszi polcomon két ilyen könyv volt, Orvos-Tóth…

meseanyu 2020.06.02. 18:32

Májusi zárás

Beszerzések (5): Hiányzott még egy-két olvasásom az ifjúsági zsűrihez, és mivel könyvtár még mindig nincs, megrendeltem őket. Így került a háztartásba Fiala Borcsa nyomozós könyve, az Időfutár színdarab és Csóti Lili remek fantasyja. Ha pedig már benne voltam a rendelésben, becsúszott a kosárba…

süti beállítások módosítása