meseanyu 2020.09.02. 12:20

Augusztusi zárás

img_e4338_1.JPG

Beszerzések (3):

Tibor Backman legújabb könyvét választotta a könyvklubra, amit aztán meg is vettünk, és el is olvastunk mind a ketten a nyaralás alatt. Ha pedig már rendeltem, akkor bedobtam még gyorsan a kosárba Szécsi Noémi A baba memoárja című kötetének egy antikvár példányát, mert már azóta fájt rá a fogam, hogy olvastam A kismama naplóját. (Ami mellesleg már hat éve volt, de most jutott ismét eszembe, mert hallgattam egy interjút Szécsivel az életmegmindenen.) Aztán megjött még a Nők Lapja előfizetésemhez választott ajándékkönyv is, a Bolyai, amire igen kíváncsi vagyok, hiszen több más elismerés mellett Merítés-díjra is jelölték.

Olvasások (12):

A hónapot Julie Buxbaum könyvével kezdtem, ami rajta volt a nyári polcon, és egyébként is nagyon kíváncsi voltam rá, hiszen az egyik kedvenc szerzőmről van szó. Utána beszabadultam a könyvtárba, ahonnan elhoztam egy-két egész jó gyerekzsűris könyvet, és végre megjött Orvos-Tóth Noémi várva várt kötete is. Elena Ferrante sorozatának harmadik részével folytattam, majd jött a nyaralás, amikor is sikerült elolvasni azt a három könyvet, amit terveztem. A hónap végén még elolvastam két könyvet az ifjúsági zsűrire, és még gyorsan egyet a nyári polcról is. A várólista-csökkentős polcról sajnos ismét nem olvastam semmit, viszont elég jó könyveket sikerült kiválasztanom, úgyhogy a minőséggel nem vagyok elégedetlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr6316186404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása