meseanyu 2020.05.02. 08:31

Áprilisi zárás

img_4250_1.JPG

Beszerzések (6):

Ezúttal a HVG-től rendeltünk, mert Tibor akart egy-két könyvet, aztán én is hozzátettem a saját választásaimat. Ő ezt, ezt, ezt és ezt szerette volna, én meg ezt és ezt. Az enyémek nálam várólistások voltak, de az övéi közül is érdekel a Zimbardo és a Cohen könyv is (utóbbi Tibor szerint nagyon vicces).

Olvasások (13):

Márciusban az utolsó olvasmányom A tűzpiros üveggömb volt, és mivel jó volt ebben a korban, a pöttyös-csíkos stílusban elmerülni, levettem a polcról egy másikat ebből a fajtából. Mogyorót már ismertem, mert gyerekkoromban olvastam a sorozat harmadik részét, és kíváncsi voltam az előzményekre, azért vettem meg még pár éve a kezdő kötetet. Most a karanténnak köszönhetően sorra is került, és nagyon kellemes olvasmánynak bizonyult. A Moly áprilisi tréfájának köszönhetően olvastam e-könyvben a Vesztegzár a Grand Hotelben című Rejtő klasszikust, majd szintén a képernyőről Ecsédi Orsolya Kell egy csapat! sorozatának második részét, ami zsűrizendő volt. Aztán jött a szomszédok-könyvklub következő kötete, egy izgalmas thriller. Volt még egy könyvtári, amit eddig halogattam, pedig nagyon érdekes volt. Lélekmelengetőnek elolvastam a Goth Girl első kötetét. Szuper volt, a többit még tartogatom. Egy régebben beszerzett krimit is sorra vettem, ez is jó választás volt. Doryról  e-ben olvastam a kiadó jóvoltából, de sajnos annyira nem tetszett. Jó volt viszont a koronavírusról szóló mesekönyv, amit a Pagony honlapjáról lehetett letölteni. Olvastam két könyvet Mariana Lekytől (ezt és ezt), és ezzel a német szerzőnő belépett a kedvenceim közé, egyszerűen letehetetlenül furák és bájosak a könyvei. Két zsűrizendő gyerekkönyvet olvastam még a hónap végén (ezt és ezt), mindkettő kifejezetten tetszett.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr415650860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása