Egy kedves ismerőstől jött a kérdés, hogy tudnék-e ajánlani regényeket a férjének, és a saját férjem véleményét is kikérve, most összeszedtem pár kötetet különböző kategóriákban.

Skandináv krimik után:

Mivel a fent említett férj felesége elmondása szerint sok ilyesmit fogyaszt, de már unja őket kicsit, elgondolkodtam, mit lehetne helyettük olvasni. Legelsőnek a Cormoran Strike sorozat ugrott be, amiben van valami rowlingos, érzelmes, társadalomkritikus plusz, és ezért szerintem nagyon szerethető. Szintén nem mindennapi, és épp ezért nagy kedvenc kategóriába tartoznak Lawrence Block betörős és bérgyilkosos sztorijai is, amelyek inkább a humoros vonalat képviselik.  Na, és persze Wolf Haas a rendkívül vicces Brennerrel szintén kihagyhatatlan. Aki pedig kíváncsi arra, hogy hogyan nyomoz egy rabbi, annak Harry Kemelman az embere. 

Egyéb rejtélyes történetek:

És ha ennyi krimisorozat után sem elég a titkokból és izgalmakból, akkor ajánlok még egy-két fordulatosan lebilincselő történetet. A kicsit misztikusabb vonalat ebben a szegmensben A szél árnyéka és A tizenharmadik történet képviselik, a tudományos, bölcsészesen intellektuális nyomozásokat pedig az Oxfordi sorozat, a Messzire fuss, soká maradj!, Az eltört teáspohár és A patikus háza.

Kedvenc pasijaim:

Van három kedvenc szerzőm, kettő amerikai és egy angol, akiknek imádom a világlátását, a stílusát, és ezért mindig szívesen olvasok tőlük. Nick Hornby az az író, aki viccesen, ugyanakkor szívhez szólóan ír a mindennapokról, egyik legjobb könyve az Egy fiúról, de minden mást is érdemes elolvasni tőle. Ha az ember beleszeret, úgysem tudja abbahagyni. Jonathan Franzen kicsit keményebb dió, bűnhosszú féltéglákat ír, de szerintem ő a modern idők Tolsztoja: mindent tud a napi kis játszmáinkról, meg a világban folyó dolgokról, és mindent le is ír kíméletlenül. A kedvencem tőle a Javítások. A harmadik pasi pedig Franzen druszája Jonathan Safran Foer, aki fiatalabb az előző kettőnél, kevesebbet is írt eddig náluk, de az a két regénye, ami megjelent magyarul, nálam nagyon betalált. Rém hangosan és irtó közel című regényéből film is készült, mindenképpen érdemes elolvasni. 

Könnyedek, viccesek:

Bár az előző kategóriákban is voltak olyan darabok, ahol megjelent a humor, de vannak olyan szerzők, akiket kimondottan a nevetés kedvéért olvasok. Az alap természetesen Wodehouse, kevés modern szerző tudja megközelíteni az ő színvonalát. Nekem az első tőle a Forduljon Psmithhez! volt, úgyhogy kezdőknek azt ajánlom, de rengeteg könyvet írt, tehát akár az idők végezetéig is el lehet vele lenni. Jonas Jonassonnak is minden könyve telitalálat, hihetetlen fantáziája van a fickónak. A százéves emberrel futott be, aminek azóta már megjelent a szintén szuper második része is, de akinek bejön ez a fajta humor, annak a szerző minden könyve tetszeni fog.  Tom Sharpe is zseniális, bár néha annyira abszurd, hogy azért kell egy nagyfokú nyitottság hozzá, mert nála mindenre fel kell készülni. Én teljesen véletlenül botlottam bele Wiltbe pár évvel ezelőtt, de azóta beszereztem a szerző minden magyarul fellelhető könyvét.

 Egyéb:

Nem akartam az előző kategóriába tenni, mert bár sokszor baromira vicces is, azért nagyon mély dolgokkal is foglalkozik ez a sorozat, amelynek én most a harmadik részét olvasom nagy élvezettel, ezek pedig pedig Graeme Simsion Don Tillmanról szóló történetei. Aki szereti Sheldont az Agymenőkből, az Dont is imádni fogja. Szintén a vegyes kategóriába tartoznak Fredrik Backman művei, Ove története például kihagyhatatlan szerintem. Nevetős és pityergős, szívmelengető és szívszorító, egy egyszerűen de nagyszerűen megírt könyv. Az ilyen történetek teszik jobb hellyé ezt a világot. Két könyvet gondoltam még itt a végén mindenképpen megemlíteni, az egyiket azért, mert bár nálam csak közepes volt, de a férjemnek nagyon tetszett, így azt gondolom kihagyhatatlan a célközönség szempontjából. Andy Weir A marsi című könyvének főszereplője rendkívül szimpatikus figura, már csak az ő találékonysága, optimizmusa, élni akarása miatt is érdemes elolvasni a könyvet. Az utolsó kötet pedig közös kedvencünk a férjemmel: Ernest Cline-tól a Ready Player One. Nem gondoltam volna, hogy engem ez az egész ennyire leköt majd, de tényleg roppant jó könyv. Mert hiába nem izgatnak a számítógépes játékok, meg a 80-as évek fíling se jött át annyira, mint vártam, lehetett volna kidolgozottabb a disztópikus világ is, de mégis nagyon olvasmányos, izgalmas és kellően érzelmes volt ahhoz, hogy szeretni tudjam. Remek munka.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.