img_3782.JPG

A huszonöt könyv, mint kiderült, tényleg túl bevállalós volt, tizenötöt sikerült elolvasni. Ahhoz képest nem rossz, hogy eleve csak összesen huszonnégy könyvet olvastam a nyáron, tehát csak hat darab volt a beeső, és amit elolvastam, azt mind nagyon élveztem.  Egy kötet volt, amit beleolvasás után abbahagytam, és négy, amiket áttettem az őszi polcra, mert még mindig nagyon érdekelnek, csak nyáron nem jutott rájuk idő. Ezenkívül az őszi polcon már beszerzett, kölcsönkért, megrendelt könyvek vannak, szóval tulajdonképpen az itthoni olvasatlanokat akarom csökkenteni, és úgy gondolom, ha nem hagyom magam eltántorítani, reális esély van a sikerre. Ezenkívül jönnek majd a zsűrizendők, már elég sok megvan a könyvtárban belőlük, úgyhogy azért be kell majd osztanom az időmet, főleg, hogy a délutánjaim folyamatos tanítással telnek majd. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr5515050180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.