meseanyu 2019.07.01. 16:32

Júniusi zárás

img_3730.JPG

Beszerzések(5):

Kicsit belehúztam most beszerzésügyileg. Először is a virtuális kosaramba került Brian Wansink könyve, ugyanis eléggé rácuppantam a túlevés témájára, és sajnos ez az alapmű nem volt meg a könyvtárban. És ha már így elkapott a  gépszíj, akkor gyorsan megrendeltem Mariana Leky köteteit is németül,  miután az egyetlen magyarul megjelent regénye nagyon tetszett. Az evős könyvet már el is olvastam, kitűnő volt, Leky viszont valószínűleg már csak az őszi olvasmányok körébe fér bele, ha tartani akarom magam a nyári ütemtervhez.

Olvasások (7):

Amennyire megnyomtam a beszerzési vonalat, annyira gyengén sikerült viszont a június az olvasott könyvek számát tekintve. Hiába tört ki ugyanis a nyári szünet, rengeteget dolgoztam, de most talán már lassan jönnek lazítósabb napok, és sikerül egy kicsit jobban haladni a tervekkel. Mondjuk az jó, hogy a hét könyvből négy kötet is szerepelt a nyári polcomon, a felnőtt könyvek közül így csak egyet olvastam hirtelen felindulásból, és az is már évezredek óta várólistás volt. A gyerekkönyvek tekintetében pedig egy kötet a nyári listán szerepelt, a másik kettő meg zsűrizendő volt, úgyhogy tudatosságban összességében nem volt hiány.

Félbehagyások (0):

Ennek is örülök, valószínűleg a fent említett nagyobb odafigyelésnek, érzékenyebb válogatásnak van köze ehhez is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr4714920934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása