img_e3444.JPG

Rengeteg gyerekkönyvet olvasok a zsűrizés miatt, mégis ritkán írok róluk, ezért most ezt a régi rovatot is vissza akarom hozni egy kicsit más formában.

Kicsibácsiék történeteinek második részét azért olvastam el, mert megkívántam a Dániel András könyveiért járó plecsnit a Molyon. Sajnos azóta kijött még egy könyve, amit el kéne olvasnom ahhoz, hogy megkapjam a vágyott kitüntetést, ennek ellenére nem volt haszontalan, hogy végre sorra kerítettem ezt a kötetet, mert  olyanok nekem ezek a történetek, mint valami élemódtanácsadó könyv a jobbik fajtából. Amikor olvasom őket, erőt vesz rajtam valami hatalmas nyugalom, csendes derű, elképzelem, hogy jó lenne így élni. Tövábbra is úgy gondolom, hogy inkább felnőtteknek valók, legalábbis nehezen tudom körvonalazni, hogy ha gyereknek, akkor milyen korúnak. De azért nagyon bírom ezt a pasit, rajzban is meg szövegben is messze az egyik legjobb. 

Az 50 elszánt magyar nő zsűrizésre kellett, de lehet, hogy egyébként kiesik majd a listáról, ugyanis szerintem, és vannak zsűritársaim akik támogatnak ebben, ez inkább ismeretterjesztő irodalom, azokat meg nem zsűrizzük. Egyébként nincs vele semmi baj a maga kategóriájában: jól megírt, szépen kivitelezett, fontos mondanivalójú könyv, bár elég tömény, úgyhogy én inkább kicsit nagyobbaknak ajánlanám.

Szép első bemutatkozása meseíróként Horváth Ildi illusztrátornak az Irány Észak! című meseregény, amelyet szintén zsűrizendőként olvastam. Voltak kisebb hiányosságai, gyermekbetegségei a kötetnek, de mindamellett olyan bájt, kedvességet éreztem a szövegben, mint amit már a szerzőtől az illusztrációiban megszoktunk,  és ez a kellemes hangulat, illetve a nyelvi és képi kreativitása a hibák ellenére is szórakoztatóvá tette a kötetet, úgyhogy kíváncsian várom, mit tartogat még számunkra Horváth Ildi ezen a téren is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr2014403578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.