meseanyu 2018.03.27. 10:38

Blogajánló 5.

img_2356.JPG

Közeleg a húsvét és ennek következtében Hintafa ismét írt egy ajánlót arról, hogy milyen könyveket, társasokat érdemes ajándékozni gyerekeinknek. Igaz, hogy már nem sok idő maradt ezeket beszerezni az ünnepig, de talán valakinek még jól jön a jó tanács így az utolsó pillanatban is, meg persze ezek a listák a későbbi névnapi, szülinapi bevásárlásokat is megkönnyítik.

Bár nem vagyok egy kézműves típus, szívesen olvasok mások ilyen jellegű kalandjairól, és csodálom az alkotásokat. Mint például nemrég Orsi csodaszép sapkáját. Szeretem, hogy sokszor ír vagy tesz fel képeket más apró örömökről is,mint most a krókuszok vagy a macska, ezért is mindig kellemes élmény a blogjára látogatni.

Rosemarie Eichinger regénye nekem is nagyon felkeltette az érdeklődésemet, most Könyvparfé blogbejegyzése alapján még jobban megkívántam, mint ahogy azt a csodás epertortát is, amire ez a regény inspirálta. Szívesen látnám a húsvéti asztalon, úgyhogy nem kizárt, hogy elkészítem.

Az előző blogajánlóban említettem Helene Hanff könyvét, amelyről Dóri blogjában hallottam először, és most Lobo bejegyzése után úgy látom, hogy egyre inkább a muszáj lenne elolvasni kategória, egy igazi könyvmolykönyv, úgyhogy valószínűleg imádnám, ha egyszer rászánnám magam (kár, hogy kicsit idegenkedem az angolul olvasástól és ezért halogatom az ilyen köteteket). 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr3013782950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KönyvParfé 2018.03.29. 02:30:40

Megint csak köszönöm... :)