2017.02.28. 16:19
Februári zárás
Beszerzések (3):
Megjött a bookdepótól a januári rendelésem maradéka, a két Ottoline, és a Brenner-sorozat legutóbbi része.
Chris Riddell: Ottoline goes to school
Chris Riddell: Ottoline and the Purple Fox
Olvasások (14):
Gretchen Rubin: Happier at home
Ezt Katától kaptam kölcsön. Nem tett rám annyira frenetikus hatást, mint a szerző nemrégiben olvasott másik könyve, de azért ebben is voltak nagyon jó kis tippek, kedves kis történetek, inspiráló gondolatok. Még mindig fanatikusa vagyok ennek a nőnek, és most már a podcastját is hallgatom, ami szintén nagyon hasznos és cuki.
Chris Riddell: Ottoline goes te school
Chris Riddell: Ottoline and the Purple Fox
Örömmel tölt el, hogy eddig minden új beszerzést el tudtam olvasni rögtön, így ezt a két gyönyörűséges kis könyvet is. Mindkét kötet hibátlan volt, régi kedves ismerősökkel és kedves új szereplőkkel, bájos békebeli rajzokkal, vicces ötletekkel. Egyszerűen el nem bírom képzelni, hogy erre a cukiságra nálunk nincs igény… Vagány, vicces, izgalmas, kedves: imádtam volna gyerekként is elböngészni, és szerintem a mai kisiskolások is imádnák. Ráadásul Ottoline egy nagyon szerethető és követhető figura: okos, van egyénisége, stílusa és a szíve is a helyén van.
Hugh Fearnley-Whittingstall: Zöldséget minden napra!
Én is a „megfontoltan válogató mindenevésben” hiszek, mint Fearnley, kevés húst fogyasztok, és zöldségmániás is vagyok, nem nagyon tudok elképzelni étkezést egy jó nagy adag zöldség nélkül. Szóval ezt a könyvet nekem írták, tobzódtam a jobbnál jobb ötletekben, variációkban, tippekben. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne változatosabban, fantáziadúsabban és szabadabban főzni és enni. A városi könyvtárból kölcsönöztem a kötetet.
Ez szintén új beszerzés, úgyhogy ismét csak piros pont magamnak, hogy elolvastam. Nagyon kellemes volt, végigrötyögtem, annyira hülye ez a Wolf Haas! A végére vártam még egy nagyobb fordulatot, mert így az lett, amit gondoltam, de persze az sem baj. Közben meg volt izgalom elég, függővéges fejezetek tömkelege, hogy le ne tudd tenni. Németül is nagyon jól olvasható, nem kell tőle félni. De ha valaki mégsem érez kedvet, tudást, erőt magában hozzá, akkor jó hír: elkezdtem fordítani!
Ezekre már régóta kíváncsi voltam, mert mindig is bírtam Balázsy Pannát, Rippl Renáta borítói meg olyan cukik, de sajnos a könyvtárban nem volt meg a sorozat. Nem is értem egyébként, mert szerintem megvan benne minden, ami kell egy népszerű sorozathoz. Jó üzenetei voltak mindkét kötetnek, és még ha nem is rágtam le a körmömet izgalmamban, azért kellemes volt olvasni, szimpatikus volt a főszereplő és a családja, megteremtette a szerző azt a hangulatot, hogy kíváncsi legyek a többi részre is. Végül egyébként Lillának vettem meg, és még az is lehet, hogy a többit is megkapja majd valami más alkalomra, mert szívesen olvasnám még tovább a harmadikos kalandokat.
Olvastam egy csomó könyvet ebben a hónapban is a molyos gyerekkönyves illetve ifjúsági zsűrizés miatt. Mindegyiket a könyvtárból vettem ki:
Ha egyenként nézem az elemeket, nem nagyon tudok semmibe belekötni, mert jó a stílus, élnek a figurák, izgalmas a sztori, de engem mégis sokszor inkább untatott. Valószínű az lehet a gond, hogy igazándiból nem annyira szeretem a kalandregényeket. A fülszövegben a Ruminit említik, na azt rettenetesen untam, meg az Időfutárt, amit viszont imádtam, és ez a könyv nálam ilyen értelemben tényleg a kettő között foglal helyet: nem utáltam, de nem is tudtam igazán szeretni.
Lackfi János: Robban az iskola
Volt egy-két egészen zseniális vers, de a többi inkább átlagos, meg egy-két fura, viszont számomra nem volt benne igazán taszító darab, és már ez is valami. Ami viszont egyértelműen ellene szól, hogy én is úgy gondolom, korosztályilag nagyon nehezen besorolható kötet: a számos kimondottan ifjúsági vers mellett nem kevés kicsiknek való is olvasható benne. Mondjuk lehet, hogy iskolai használatra, tanároknak szánták, úgy el tudom képzelni, hogy működhet, de egy családban nehezen.
Szép teljesítmény egy ennyi idős lánytól (15 évesen írta a szerző), de azért inkább olyan volt nekem, mint egy jó stílusú, rendkívül hosszúra nyúlt iskolai fogalmazás. Nem nagyon tudott lekötni sajnos, nem volt benne elég élet, elég ötlet, Korea ide vagy oda. Amikor a főhősről leírta, hogy rézvörös hajú és nagy zöld szemei vannak, na akkor már tudtam, hogy ez nem az én világom lesz. Sajnos ez a sablonosság jellemezte végig.
Stefanik Krisztina: Csillagbusz
Végre egy olyan kötet, amelyről úgy érzem, az idén az egyik befutó lesz. Nagyon helyes kis könyv, érződik rajta a szeretet, az elfogadás, ami az autista gyerekeknek nagyon kell.
Ambrus Izabella: Fundi óvodába megy
Annyi ilyen témájú könyv van már az óvodáról, meg arról, hogyan fogadjunk el mindenkit a másságával együtt, ez sajnos nem a legsikerültebb darab ezek közül. Olyan kis esetlen az egész, a rajzok és a történet is, valahogy olyan fura, inkább taszító, mint vonzó.
Z. Németh István: Aranyeső, ezüsthó
Nem is tudom, mikor olvastam utoljára igazán jó gyerekverses kötetet, sajnos ez sem volt egy nagy szám. Mondjuk ezek a versek legalább nem voltak olyan furán abszurdak, de nem is volt bennük semmi igazán eredeti. A rajzok viszont egész helyesek.
Benji Davies: Nagypapa szigete
Ezt végre saját örömömre olvastam, nem a zsűrizés miatt. Mindenki dicsérte, úgyhogy ezt is előjegyeztettem a könyvtárban a kötelezőkkel együtt. Nagyon szép, nagyon kedves kötet az elmúlásról, de nem vagyok benne biztos, hogy a kicsiknek átjön a szimbolikája. Egy pár ponton nekem döccent a logikája, és ha nem tudom előre, hogy miről olvasok, lehet, hogy le sem esik, gyerekként pedig valószínűleg még kevésbé értettem volna. De lehet, hogy csak én vagyok túl földhözragadt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.