meseanyu 2016.02.24. 10:51

Mese habbal

blog2_1.jpg

Kicsit előítéletes voltam Holly Goldberg Sloan könyvével, mert habár figyelemfelkeltő ez a cím, hogy 7esével, mégis olyan fura, nem tudtam, mire számítsak (a végén aztán tökéletesen értelmet nyer az egész, úgyhogy utólag azt mondom, nagyon jó címválasztás). Aztán a fülszövegben a megrendítő és tragikus kitételek, na ilyenkor szoktam jó messzire tolni az illető könyvet. Közben feltűnt a blogturnén is, ami tudom, hogy hülyeség, de nálam inkább hátrány, meg olvastam olyan értékelést, hogy émelyítően cukormázas, ami azért már nekem is sok. Mindezek mellett viszont éreztem valami vonzást is, voltak nagyon biztató értékelések is, így  hirtelen felindulásban rányomtam az előjegyzés gombra a könyvtár honlapján.

blog_59.jpg

Mindenkit megnyugtatok, végül egyáltalán nem bántam meg, számomra helyes, kerek kis történet volt, egyáltalán nem könnyfakasztó vagy nyomasztó (jó, persze vannak benne szívszorító részek, de még pont az elviselhető keretek között), inkább olyan szép hollywoodi mese, amikor kisebb-nagyobb viszontagságok után minden szépen elrendeződik, beigazolódik, hogy vannak még a világon jó emberek, hogy bárki sorsa megváltozhat jó irányba stb. Nem véletlen, hogy lesz is belőle hamarosan film, a főhős, Willow (imádtam ezt a nevet) szerepét pedig a kiejthetetlen keresztnevű, ám nagyon bájos és ügyes Quvenzhané Wallis fogja játszani, akit már az Annie-ben megszerettünk. Egyébként az Annie majdnem ugyanaz a sokaknak már geil, nekem mégis kellemes kategória, mint ez a könyv, úgyhogy esetleg ehhez a filmhez fűződő viszonya alapján eldöntheti mindenki, kell-e neki ez a nem túl életszerű, ugyanakkor szívmelengető és felemelő kis történet.

blog_58.jpg2014-es kiadás a Maximtól, a városi kömyvtárból kölcsönözve. A címlapkép nagyon tetszik, bemutatja Willow különutasságát, utal rá, hogy a piros a kedvenc színe, szóval ötletes és csinos. És az egész a kiadótól megszokottan igényes, jól kezelhető és tartós.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr978415214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása