Ez a kötet a A Mesélő Lány folytatása, és így a második részre már megemésztettem, hogy nem minden úgy van, ahogy a Váratlan utazás sorozatban (ezekre épül ugyanis a film), ezért jobban is élveztem. Tetszési indexemet megdobta az is, hogy Sarah lényegesen kevesebbet mesél, inkább arról szól a könyv, amiről szerintem egy jó Montgomerynek szólnia is kell, hogy milyen kacagtató és szívmelengető kalamajkákba keverednek a főszereplő gyerekek.

A figurák közül Dan került ebben a részben a legközelebb a szívemhez, kár hogy ő így, ebben a formában nem szerepel a sorozatban, a filmbeli Felix éli az ő életét, de a könyvbeli Felix vonásaival megspékelve. Na és persze Cecily, az édes kis Cecily, aki a filmben szintén kicsit más, de szerencsére a sorsa is jobban alakul ott.

A filmből szerzett prekoncepcióim itt sem segítettek tehát, és sok minden nem úgy történt ahogy vártam, de ez nem volt olyan nagy baj, mert az első részben el nem varrott szálak megnyugtató módon lezárásra kerültek. Mindenképpen azt mondom, hogy együtt érdemes csak olvasni a két kötetet, mert így alkot kerek egészet a történet. Én mindenesetre nagy kedvet érzek most a Váratlan utazáshoz, filmben vagy könyvben akár, de szeretnék még egy kicsit ebben a hangulatban időzni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr642632708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása