Valaki a molyon, akinek nagyon tetszett A szél árnyéka (mint ahogy nekem is), érdeklődött, hogy ki tud még ilyen jellegű könyveket ajánlani. Akkor merült föl ez a regény is (én szégyenszemre először hallottam róla, pedig már 2006-ban megjelent), és rögtön felkerült a várólistámra. Mint már az előző bejegyzésben írtam, most valahogy minden bent volt a könyvtárban, amit kerestem, így jött velem ez a vaskos kötet is haza. Több száz oldala ellenére el is olvastam igen hamar, olvastatta magát rendesen. Előre leszögezem, hogy habár nagyon tetszett a történet, kellőképppen szövevényes és izgalmas volt, de stílusban azért  A szél árnyéka kenterbe veri. Valahogy olyan döcögős volt sokszor a szöveg, meg magyartalanok a mondatok, úgyhogy az is lehet, hogy a fordító volt a hunyó. Ahogy olvastam, az Üvöltő szelek jutott sokszor az eszembe, a komor hangulat miatt, de valahogy érdekes módon ez a fajta nyomasztó légkör nem ülte meg a lelkemet, talán mert egy múlt ködébe vesző történetet olvashatunk, és még a könyvbéli jelen eseményeit is el tudtam magamtól távolítani annyira, hogy csak egy lenyűgöző, kissé hátborzongató mesét lássak, ami teljes mértékben kikapcsol és szórakoztat. És persze megint az angol vidék, régi romos házak... Kell ennél több?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.