Megint hoztam Hornbyt a könyvtárból, és be is zsebeltem ezért egy dícséretet a könyvtárostól, hogy jól választottam, ő is szereti a szerzőt. Mások is így lehetnek vele, mert elég széteső állapotban van a kötet, féltem is, hogy hiányzik esetleg egy-egy oldal, de szerencsére nem. Abban nem igazán voltam biztos persze, hogy mennyire nekem való egy öngyilkosságról szóló regény, de Hornby mégis csak Hornby, gondoltam csak nem fordulok be tőle. Nem is tettem volna, de közben jött a tényői gyilkosság, és igencsak megzakkantott, de azért olvastam tovább a könyvet rendületlenül, hátha a végén pont ez mutatja meg a kiutat, hogy miért ne legyünk öngyilkosok. Hornby persze nem ad útmutatást vagy tanácsot, ahogy Coelho tenné, de pont ezért szeretem, hogy nem rágja a szádba, amit tudnod kell, de végül mégis úgy rakod le a könyvet, hogy tanultál valamit az életről. Ha mást nem, hogy mindenkinek megvan a maga problémája, és még az is túl tud élni, aki odáig jutott, hogy már fent volt a tetőn.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr741880375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.