Kicsit kalandos úton jutottam a könyhöz, de megérte, hozta a szokott Stahl színvonalat. Szóval beváltottam a DM pontjaimat, de közölték, hogy nincs könyv, lehet, hogy csak februárban lesz, de nézzem meg a másik boltban, és ha ott se lesz, visszaírják a pontokat a kártyámra. Hát elzarándokoltunk a gyerekkel a másik boltba, persze nem volt ott sem, de kijelentette a csaj, hogy nem írják vissza a pontot, mert december végéig érvényes a kupon, és hátha lesz addig. Majdnem mondtam valamit, de inkább pár nap múlva visszamentem az első boltba, és már majdnem kezdte visszaírni a csaj a pontokat, amikor mondja a kolléganője, hogy van könyv. Még régebben beváltottam a Gyors háziast is, de nem találom sehol, pedig abban is jó receptek voltak. Én bírom Stahl receptjeit (érdekes mert magát a nőt, mint jelenséget nem annyira), egyszerűek, viszonylag könnyen megvalósíthatóak, nincsenek bennük nehezen beszerezhető hozzávalók, és általában az én szám íze szerint valóak. Ez a mostani annyiban más, hogy nem vagyok egy nagy húsos, és bélszínt pl. tutira nem fogok csinálni, de van jó pár kellemes csirkés-pulykás étel, amit biztosan ki fogok próbálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr791507672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása