meseanyu 2018.04.13. 08:33

Heti jóságok 131.

img_2421.JPG

- Pénteken megnéztük a Szövetségeseket. Mást vártam, de jó kis film volt.

- Szombaton vendégek voltak, hamburgert rendeltünk, társasoztunk, megnéztük a Tanárt, és megterveztünk egy utat Barcelonába az őszi szünetben. 

- Egy másik társasággal meg itt foglaltunk le egy szeptemberi hétvégét.

- A vasárnap nagyon hatékonyan telt: Tibor részt vett élete első futóversenyén, az általa kitűzött időt megfutotta és még élvezte is, voltunk szavazni, délután meg bebicikliztünk a városba, és megettük az idei első szabadtéri fagyit.

- Jó idő, jó illatok, napfény, meleg. Ez is valami, ha már a választások nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna. Élni kell tovább.

- Mindig úgy van, hogy a nagyon rossz hírek után, jön valami nagyon jó. Most az, hogy jön a Kensington a Strandfesztiválra.

- Átutaltuk a rezsicsökkentés okán ölünkbe hullott pénzt az Igazgyöngynek.

- Úgy volt, hogy rossz a mosogatógép, de kiderült, hogy csak "pihennie" kell, és pár nap múlva visszaállt a csatarendbe. 

meseanyu 2018.04.06. 15:18

Heti jóságok 130.

img_2384.JPG

- Most már visszavonhatatlanul itt a tavasz: pár nap alatt minden virágba borult.

- Molyos brunch a Jam&Juice-ban.

- Ready Player One 4DX-ben.

- Szekszárdi húsvét nagy sétákkal, jó kajákkal és borokkal.

- Győri húsvét locsolókkal, további kajahegyekkel és társasozással.

- Tavaszi szünet pihenéssel, kerti munkákkal, ügyek intézésével.

- Baráti beszélgetés, világ megváltása ajándék virágcsokorral.

- Ez egy nagyon helyes sorozat. 

- Felavattam az új cipőmet.

meseanyu 2018.04.02. 11:37

Márciusi zárás

img_2325.JPG

Beszerzések (3):

A havi beszerzések mindegyikét el is olvastam, amire nagyon büszke vagyok. 

Wendelin Van Draanen: Szerintem, szerinted

Ajándékba kaptam, mert egy kedves ismerősöm észrevette, hogy mennyire szeretném.

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Ez nagyon érdekelt, így megvettem.

Lucy Strange: A fülemüleerdő titka

Ennek se tudtam ellenállni.

Olvasások (23):

Volt egy csomó zsűrizendő, köztük nem sok igazán jó, de amiket magam választottam, szinte mindegyik nagyon tetszett.

Balla Margit: Bibi és Józsi

Zsűrizendő példány, könyvtári. Nagyon helyes történetek ezek, remek szereplőkkel, hajós hangulattal, humorral, hétköznapi és messzeföldi kalandokkal. A végén a receptek nagyon jók, és az illusztrációk is aranyosak, szépek.

Oliver Jeffers: Fent és lent

Ezt az iskolai könyvtárból vettem ki. Nagyon aranyos kis történet csodaszép rajzokkal.

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Saját példány.  Mást vártam, mulatságosabbat, mert voltak ugyan nagyon mókás részek, a többsége inkább torokszorító volt. De jó volt ez így is, rendkívül egyedi lett így a történet, nagyon beszippantott, elvarázsolt, tele volt imádnivaló szereplőkkel, sziporkázó párbeszédekkel és sok bölcsességgel.

Charlie Lovett: Első benyomások

Könyvtári. Nagyon kellemes regény: a múltbeli és a jelenbeli cselekmény egyaránt érdekes, a főszereplő nagyon szerethető, a hangulat elragadó, a stílus korrekt.

Gimesi Dóra: A macskaherceg kilencedik élete

Zsűrizendő példány, könyvtári. Imádom Gimesi Dóra meséit, annyira jó hangulatúak, egyediek, kedvesek, bájosak. Ez a kettő is pont olyan volt, mint vártam. Még szeretnék olvasni tőle sokat!

Kertész Erzsi: Lássatok csodát!

Zsűrizendő példány, könyvtári. Eleinte nehezebben rázódtam bele ebbe a részbe, nem ragadott rögtön úgy magával, mint az első, a főszereplő se volt annyira szimpatikus, de aztán nagyon szépen alakult a történet, és minden konfliktus megnyugtatóan zárult. Összességében szórakoztató, kedves és egyben elgondolkodtató kötet ez is.

Kertész Erzsi: A feltaláló

Zsűrizendő példány, könyvtári. A jobbak között van a kezdő olvasóknak szóló kötetek között, de nekem mégis kevéske volt. Jó a szöveg, szuperek a rajzok, de lehetett volna egy kicsit jobban kikerekíteni a történetet.

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi

Könyvtári. Nagyon helyes könyv, igazi romantikus szerelem, roppant szimpatikus főszereplő. És egy fontos kérdés jó tárgyalása: hasznos és nagyon szórakoztató is egyben.

Rain Arlender: Az élet esszenciája

Könyvtári. A vége nagyon morbid volt, azon egy picit változtattam volna, de egyébként tökéletes. Rettenetesen szórakoztató, vicces, olvasmányos, és magyar szál is van benne. Aurorát meg imádtam.

Pap Kata: Nevetős, sírós, ámulós, morgós

Zsűrizendő példány, könyvtári. Az illusztrációk nagyon jók, ötletesek, kifejezőek a szituációk is. A szándék tehát megvalósult, és szívesen át is lapoztam kétszer, de ha most lenne kisgyerekem, nem érezném szükségét, hogy a polcon legyen.

Farkas Róbert: Első könyvem az univerzumról

Zsűrizendő példány, könyvtári. Szerintem elég lett volna a főszöveg, ami egyszerű és érhető, alatta a kiegészítések feleslegesek. Sajnos az illusztrációk sem voltak olyan szépek, mint vártam.

Wendelin Van Draanen: Szerintem, szerinted

Saját példány. Nagyon helyes történet arról, hogy ne ítélj elsőre, nézz a dolgok mögé, légy bátor, és légy ember. Nem csak kamaszoknak ajánlott.

Lucy Strange: A fülemüleerdő titka

Saját példány. Csodaszép, izgalmas és igazán emberi történet, mint az igazi nagy klasszikus lányregények. Hiszem, hogy semmi sem tudja olyan jól formálni a kamaszlelkeket és egyben a kamaszízlést, mint egy ilyen minden részletében értékes kötet.

Molnár Jacqueline: Robotok

Zsűrizendő példány, könyvtári. Sajnos nem nagyon látom értelmét ennek a könyvnek. A rajzok nem rosszak, de semmi különös, a szöveg meg eléggé értelmetlen.

Robert Munsch: Örökké szeretlek

Könyvtári. Nagy csalódás nekem ez a könyv, sajnos egyáltalán nem tudtam rajta meghatódni, inkább felhúzott. Szerintem nem ilyen az anyai szeretet. Képileg nem rossz, de az sem nyűgözött le annyira.

Dániel András: A kuflik és a mohamanyi

Zsűrizendő példány, könyvtári. Ez sem a legjobb kuflikönyv. Az első mese aranyos volt, de a második idegesített.

Salinger Richárd: Erdei jógakaland

Zsűrizendő példány, könyvtári. Szeretem az ilyen mozgásos könyveket, ez is aranyos volt. Jók a feladatok, nagyon helyesek a rajzok, csak a kerettörténet lehetett volna kicsit izgalmasabb.

Laura Dockrill: Dilis Darcy

Könyvtári. Először annyira idegesített a főhős, hogy majdnem félbehagytam, de aztán voltak benne egész szép és okos gondolatok, úgyhogy csak végigolvastam. Nem mondom, hogy olvasom tovább a sorozatot, mert azért voltak meglehetősen abszurd és/vagy unalmas részek is, de azt hiszem, olyan gyerekeknek, akik nagyon sokat olvasnak, egynek ez is jó lesz, de semmiképpen sem sorolnám a legjobbak közé.

Vadadi Adrienn: Titkos reggeli

Zsűrizendő példány, könyvtári. Én alapvetően szeretem az ilyen hétköznapi történeteket, de ezek valahogy nagyon setesuták voltak. A képek sem tetszettek.

Lackfi János - Ijjas Tamás: A világ leggonoszabb meséi

Zsűrizendő példány, könyvtári. Ezt sem nekem írták sajnos. Kár érte, mert az előző tetszett, de ez roppant nagy katyvasz volt, és sok helyen még unalmas is. Volt benne egy-két jó poén, de az sem igazán gyerekkönyvbe való.

Susan Kreller: Égig érő szerelem

Könyvtári. Mondjuk, ha elolvastam volna a fülszöveget, vagy emlékeztem volna rá, hogy egyszer valamikor elolvastam, nem ér váratlanul, hogy ez a regény a szerelmi bánatról szól. Mivel ezt nem tudtam, nem emlékeztem, valami könnyedebbet vártam, de így is jó volt, szép, hangulatos, egyedi.

Gergely Tamás: Fifi

Zsűrizendő példány, könyvtári. Sajnos ez egy nagy katyvasz. Kár, mert az illusztrációk viszont szépek.

Harcos Bálint: Szofi a vidámparkban

Zsűrizendő példány, könyvtári. Ez most megint egy aranyos, szórakoztató, jól felépített sztori volt, de azért Szofi alapvetően még mindig a szófogadatlanság királynője, amivel nem tudok megbarátkozni. Az iskolában látom, hogy milyen káros az, ha egy gyereket úgy nevelnek, hogy csinálj, amit akarsz, lényeg, hogy vagány és vicces legyél. Szofi valahogy ezt sugallja, és ez nem biztos, hogy jó.

Félbehagyások (1):

Julie Orringer: Láthatatlan híd

Érdekelt volna a sztori, de nagyon vontatott volt a stílusa.

meseanyu 2018.03.30. 09:27

Heti jóságok 129.

img_2370.JPG

- Végre kijutottam a kertbe (többször is a héten), és megkezdődtek a tavaszi munkálatok.

- Nyílik már a törpenárcisz.

- Feldíszítettem a tojásfát.

- Szórakoztató délutánt töltöttünk el a Révaiban könyvbemutatóval, kiállításmegnyitóval, koncerttel és melegszendviccsel.

-  Kipróbáltuk az új uszoda szaunáját: kellemes hely és alig voltak.

- Bevásároltunk a Bortársaságnál húsvétra.

- Katinka levágatta a haját vállig érőre: szuperül áll neki. 

- Hatalmas új pénztárcám van.

- Isteni illatú kézkrémeket szereztem.

- Kuflis kártyát vettem Emmának, már alig várom, hogy játszhassak vele.

meseanyu 2018.03.27. 10:38

Blogajánló 5.

img_2356.JPG

Közeleg a húsvét és ennek következtében Hintafa ismét írt egy ajánlót arról, hogy milyen könyveket, társasokat érdemes ajándékozni gyerekeinknek. Igaz, hogy már nem sok idő maradt ezeket beszerezni az ünnepig, de talán valakinek még jól jön a jó tanács így az utolsó pillanatban is, meg persze ezek a listák a későbbi névnapi, szülinapi bevásárlásokat is megkönnyítik.

Bár nem vagyok egy kézműves típus, szívesen olvasok mások ilyen jellegű kalandjairól, és csodálom az alkotásokat. Mint például nemrég Orsi csodaszép sapkáját. Szeretem, hogy sokszor ír vagy tesz fel képeket más apró örömökről is,mint most a krókuszok vagy a macska, ezért is mindig kellemes élmény a blogjára látogatni.

Rosemarie Eichinger regénye nekem is nagyon felkeltette az érdeklődésemet, most Könyvparfé blogbejegyzése alapján még jobban megkívántam, mint ahogy azt a csodás epertortát is, amire ez a regény inspirálta. Szívesen látnám a húsvéti asztalon, úgyhogy nem kizárt, hogy elkészítem.

Az előző blogajánlóban említettem Helene Hanff könyvét, amelyről Dóri blogjában hallottam először, és most Lobo bejegyzése után úgy látom, hogy egyre inkább a muszáj lenne elolvasni kategória, egy igazi könyvmolykönyv, úgyhogy valószínűleg imádnám, ha egyszer rászánnám magam (kár, hogy kicsit idegenkedem az angolul olvasástól és ezért halogatom az ilyen köteteket). 

meseanyu 2018.03.23. 08:33

Heti jóságok 128.

img_2333.JPG

- A síelés hozta a szokott jóságokat: a hegyeket, a jó levegőt, a napsütést, a dőzsölést a hüttében, az olvasást, a szaunázást, a társasozást. És végre megléptem azt is, amit már évek óta fontolgatok, három nap után azt mondtam, én nem síelek többet (soha), és inkább sétálgattam nagyokat. 

- Szombaton, amikor hazaértük Ausztriából, még elszaladtunk az Árkádba, mert Katinkának sürgős beszereznivalói voltak. Ettünk ázsiai ízeket a KFC-ben, aztán otthon ledőltünk a kanapéra, és megnéztünk két kis tinglitanglit, ezt és ezt.

- Elkezdtük nézni a Csak színház és A mi kis falunk új évadadait. Mindkettő kellemes esti szórakozást nyújt.

- Nagyon jó könyvek jöttek szembe mostanában: ez, ez és ez is nagyon tetszett. 

- Tegnap a nagy könyvtári harácsolás után, amikor a gyerekkönyvtárban megengedte a könyvtárosnő, hogy a maximum tíz darab könyv helyett jóval többel térjek haza, még megvettem ezt, és mivel a kolléganőmnek köszönhetően egy órával hamarabb tudtam eljönni a munkából, bele is merültem. Roppant hangulatos, magával ragadó történet.

- Vettem egy új kabátot tavaszra.

meseanyu 2018.03.20. 18:53

Újdonságokról 12.

moly_4.jpgJulie Buxbaum: Hogy folytassam?

Januárban olvastam először a szerzőtől, és imádtam, úgyhogy magától értetődik, hogy szemet vetettem erre az újra is. Itt megint középiskolában vagyunk, megint meghalt egy szülő, és megint egy fiú és egy lány barátságának, meg gondolom, későbbi szerelmének lehetünk tanúi. Számomra ez a felállás meglehetősen ígéretes, úgyhogy még az is lehet, hogy hirtelen felindulásból megveszem ezt a hamarosan megjelenő regényt.

 

moly_5.jpgSzirmay Ágnes: Titkok árnyékában

A Szappanopera-sorozat első részét a könyvtárból vettem ki, így bármennyire is érdekel, most úgy érzem, ki bírom várni, míg beszerzik ezt is. Az első rész szuper volt, és most, hogy volt szerencsém meg is ismerkedni a Merítés-díjátadó kapcsán a szerzővel, aki rendkívül szimpatikus személyiség, még közelebb érzem magamhoz ezt a történetet. A fülszövegben ráadásul már a harmadik részt is beharangozták, úgyhogy izgatottan várom a fejleményeket.

 

moly_6.jpgCarlos Ruiz Zafón: Lelkek labirintus 

Az új Zafón viszont kell a háztartásba, úgyhogy azt hiszem, azt fogom kérni szülinapomra. Az Elfeledett Könyvek Temetője egy olyan sorozat, amit muszáj olvasnom, még akkor is, ha nem minden része volt maradéktalanul meggyőző. Ennek meg ráadásul a borítójától se vagyok elragadtatva, de ez van, be kell szerezni és kész. Ez olyan mágikus kényszer, aminek nem tudok ellenállni.

 

 

moly_7.jpg Sarah McCoy: Marilla of Green Gables

Mivel nagy rajongója vagyok Lucy Maud Montgomerynek, természetesen rögtön felkaptam a fejem erre a könyvre, amely az Anne-sorozat Marillájáról szól. Persze egyidejűleg kicsit idegenkedem is az ilyen jellegű regényektől, mert volt már egy-két rossz tapasztalatom, de azért mindenesetre nagyon vonzó ötlet. És ha belegondolok, a Váratlan utazás kötetei is egészen élvezhetőek voltak, sokszor sikerült visszaadni az írónő történeteinek hangulatát, úgyhogy kíváncsi vagyok McCoy mire jut ezzel az alapanyaggal.

 

meseanyu 2018.03.09. 09:26

Heti jóságok 127.

img_2295.JPG

- Mint a fenti képen látható, megkezdtem a dekorálást húsvétra.

- Ismét korábban tudtam hazamenni pénteken kedves kolléganőm jóvoltából.

- Megnéztük a Valami Amerika harmadik részét: nem volt egy nagy szám, de azért jól szórakoztunk.

- Szombaton a volt philipsesek buliján táncoltunk egy nagyot.

- Vasárnap az Ikeában költöttük a pénzt. Kivételesen nem a hagyományos, hanem zöldgéges húsgolyót ettem, remek volt. Hoztam is belőle haza, sok finomsággal együtt (az új narancsos Daim is isteni).

- Hétfőn olasz óra után egy délelőtt alatt három könyvtárat is megjártam, plusz csináltam egy nagybevásárlást a Sparban, szóval rendkívül hatékony voltam. 

- Kaptam a Pennyben nőnapi rózsát, plusz megleptem magam egy orchideával.

- Meleg van, süt a nap, és a szép piros kabátomban járhatok.

- Nagy beszélgetést folytattunk a fodrásznál a csajokkal, megoldottuk a világ dolgait. 

img_e2290.JPG

Amilyen pocsékul sikerült tejesítenem az őszi terveket, most olyan hibátlanul a télieket: a polcon szereplő könyvek mindegyikét elolvastam. Ráadásul tetszettek is. Jól haladok a 2018-as várólistacsökkentéssel, a zsűrizendő könyvekkel, úgyhogy nincs okom panaszra. 

Először a tavaszi polcomra is csak hat könyvet akartam felrakni, mert úgy éreztem, azt nevetve teljesítem, de aztán mégis kilenc könyv került fel, ami viszont még mindig csak három könyv havonta, úgyhogy jó időbeosztással szerintem sikerülhet a projekt. Az Eleanor Oliphantot már el is kezdtem, és nagyon tetszik, ez volt az a könyv, amit nagyon akartam az utóbbi időben, és meg is leptem vele magam. Ez és ez a várólistacsökkentéshez kell, ezt azért vettem, mert rákívántam újra Flaggre, erről lesz egy beszélgetés a Révaiban, meg a Molyon is jókat írtak róla, ezt ,ezt és ezt már nagyon régen szeretném elolvasni, ezt meg ajándékba kaptam és szintén nagyon érdekel. Persze közben lesz egy rakat zsűrizendő is, a tavasz nagy része azokról fog szólni, meg ki tudja, mi teszi még be a lábát a háztartásba. A lényeg, hogy jó idő legyen, igazi tavasz, és lehessen olvasni lassan a teraszon is.

meseanyu 2018.03.02. 10:37

Heti jóságok 126.

img_2286.JPG

- Pénteken hirtelen felindulásból elkövetett Esti egyenleg koncerten voltunk, ami nagyon jól sült el.

- Nekiestünk a Válótársak harmadik évadának: sokszor kissé fárasztó, de azért szórakoztató.

- Megnéztük A víz értintését, csodálatos kis mese volt, nagyon tetszett.  Jó kis zenék is voltak benne, például ez a régi nagy kedvencem. 

- Ehhez a zenei hangulathoz pedig nagyon passzolt ez a szám, ami új kedvenc lett.

- Megkaptam a Montgomery plecsnit.

- Amikor sütött a nap és úgy csillogot a hó, mintha gyémántporral lenne beszórva, jól felöltözve, kifejezetten bírtam ezt a hideget.

- Meglepetés könyvet kaptam, és magamat is megleptem eggyel

- Befejeztük a SKAM-et, szuper volt az utolsó rész.

meseanyu 2018.02.28. 21:10

Februári zárás

img_2259.JPG

Beszerzések (1):

Fannie Flagg: Welcome to the World, Baby Girl!

Mivel a január elég erősen indult, februárban csak ezt az egy könyvet vettem. Miamona már a blogajánlóban is említett bejegyzése keltette fel az érdeklődésemet újra Flagg iránt, és ez a kötet érdekesnek és könnyen beszerezhetőnek tűnt. Ráadásul olcsó volt, mert antikvár példány.

Olvasások:

Acsai Roland: A betondzsungel könyve

Könyvtári, zsűrizésre olvastam. Nem voltam tőle elájulva.

Tamás Zsuzsa: Kicsi Mimi, pici Bori

Könyvtári, zsűrizésre olvastam. Ez viszont még mindig imádnivaló.

 L. M. Montgomery: Gubanc

Saját. Nem volt az igazi, de az jó érzéssel tölt el, hogy megvettem és elolvastam, mint a régi szép időkben.

May Szilvia: A fásli utcai állatkórház a felújítás alatt zavartalanul üzemel

Könyvtári, zsűrizésre olvastam. Tetszett: vicces volt, színes, szórakoztató.

Dániel András: A világ első kuflizenekara

Könyvtári, zsűrizésre olvastam. Kuflikról olvasni mindig kellemes, de ez most számomra gyengébb volt.

Selma Lagerlöf: Amikor én kislány voltam

Könyvtári. Ezt már nagyon régen szerettem volna, most hirtelen felindulásból kivettem, de sajnos enyhe csalódás volt.

Julija Kuznyecova: Micsoda nagyi!

Könyvtári. Ez viszont nagyon élvezetes volt, a hónapban az egyik legjobb.

Dániel András: Utazz Bálnabusszal!

Könyvtári, zsűrizésre olvastam. Ez is jó volt: humoros, böngésznivaló.

John Green: Alaska nyomában

Saját. Március elején jelenik meg John Green új regénye, ezért kedvet kaptam, hogy elolvassam tőle ezt a birtokomban lévőt. Nem volt egy óriási nagy durranás, de még mindig sok olyasmi van Green eszköztárában, amiért szívesen fogok tőle olvasni később is.

L. M. Montgomery: Anne karácsonya

Könyvtári. Ezt azért kellett, mert már csak ez hiányzott a plecsnihez. Egyébként érdemes volt elolvasni, nagyon kis kellemes történetek voltak.

Deme László: Orsi és a tankok

Könyvtári, zsűrizésre olvastam. Remek volt, szintén a hónap egyik fénypontja.

 Fiala Borcsa: Bűntény a Dunán

Könyvtári, zsűrizésre olvastam. Nem tudok belekötni semmibe, mégis kissé untam. A gasztronómiai vonal viszont nagyon tetszett.

Boldizsár Ildikó-Farkasházi Réka: Igazi karácsony

Helyes mese, helyes dalok.

Félbehagyások (0):

Ez ismét egy jó hónap volt ebből a szempontból.

meseanyu 2018.02.23. 10:38

Heti jóságok 125.

img_2270.JPG

- A hétvégét a Hotel Füredben töltöttük, pénteken bál volt, szombaton este bowlingoztunk, egyébként meg szauna, melegvíz, fürdőköpenyes szundikálás, kávék, koktélok és egyéb finomságok. Hazafelé meg még útba ejtettük a Márga bisztrót is.

- Müllerben voltam ismét, és annyira cuki és különleges húsvéti édességeket vettem a Lindtől, hogy elhatároztam, ezentúl csak itt veszem az ilyesmit, mert messze nagyobb a választék, mint bárhol másutt.

- Elkezdtük nézni a Hatalmas kis hazugságokat: roppant izgalmas és a borzalmas részletektől eltekintve sok szempontből rendkívül életszerű, annyiszor magamra ismerek pl. Madeline-ben.

- Imádom az új chai  ízesítésű ajakápolómat, ami a fenti képen látható.

- Besétáltam a belvárosi könyvtárba csütörtökön délelőtt: pont nem esett a hó, kellemesen hideg volt, nem sokan jártak az utcán, csönd és nyugalom honolt mindenfelé.

- Szerda esti gyors vásárlásunk alkalmával vettük észre, hogy hamarosan nyit a Pull&Bear az Árkádban. Juhéé! :-)

- Nagyon jólesik ezt a könyvet olvasni, passzol a hóeséshez, és még a takarításhoz is meghozta a kedvemet.

meseanyu 2018.02.21. 11:19

Blogajánló 4.

img_e2267_1.JPG

A Katherine's Bookstore talán az egyetlen olyan blog, amit a legelső bejegyzéstől követek, és szinte mindent el is olvasok tőle. Igényesen, nagy tudással, élvezetesen tud írni, ezért szívesen olvasok nála még olyan kötetekről is, amelyek engem nem is érdekelnek, de még többször találok olyan könyvről bejegyzést, amit én is nagyon elolvasnék, mint például legutóbb erről a finn regényről

Amadea blogja is nagy kedvencem: szeretem a hétköznapi szösszeneteit is, hogy bepillantást enged az életébe, de neki még egy könyv bemutatása közben is sikerül mélyre ásni, megmutatni a lelkét, személyiségét, így nagyon egyediek a bejegyzései. Most ráadásul egy olyan könyvről ír, amelynek a létezéséről sem tudtam, pedig az írónő másik magyarul megjelent regényét nagyon kedveltem. És hogy a szálak hogyan érnek össze nálam, azt csak most vettem észre, ahogy a bejegyzést írom: azt a kötetet meg a Katherine's Bookstore-on találtam jó pár éve.

Pupillát is  régóta olvasom, nagyon szerethető személyiség, és eléggé egy hullámhosszon vagyunk a könyvek terén. Most egy hírposztját ajánlom figyelmetekbe, amelyből én többek között megtudtam, hogy film készül az egyik kedvenc könyvemből. Már ezért érdemes volt bepillantani (haha :D) Pupillához, na meg a kép a sárga esernyős macskáról is übercuki.

Dórit nem olyan régóta olvasom, de sok érdekességet találtam már nála, így ebben a pillanatban kedvet érzek, hogy ha majd időm engedi, átnyálazzam a régi bejegyzéseit is. Most az angol nyelvű könyvekről írt rendkívül sokszínű bejegyzésében találtam egy-két várólistáravalót, például ezt meg ezt.  Arra is most, ezt a bejegyzést írva, jöttem rá, hogy már 2014-ben elhatároztam, hogy olvasnom kéne Kate Atkinsont angolul, mert bár egyetlen magyarul megjelent könyvét félbehagytam, ajánlották többen is, hogy érdemes még próbálkozni vele. Szóval köszönöm az újbóli inspirációt, Dóri!

meseanyu 2018.02.16. 07:46

Heti jóságok 124.

img_2253.JPG

- Pénteken a Vapianoban ettünk barátokkal, és jót beszélgettünk. 

- Szombaton a Révai bálban voltunk, ahol remekül szórakoztunk a szülőtársakkal és a tanárokkal. 

- Főzés mellé néztem egy kis sütis krimit. Határozottan jobban tetszett, mint a regények, azokat a vége felé már nagyon eluntam. 

- Barátnőmmel ebédeltem az Árkádban, és megkóstoltam a Burger King új tükörtojásos hamburgerét. Nagyon ízlett.

- Megint feltöltöttem a Müllerben a teakészletet, és nagyon jókat találtam, a fenti képen láthatóak.

- Lefoglaltuk a nyaralást. Nem jött össze a barátokkal, de eljutunk egy rég vágyott helyre, egy klassz szállodába, úgyhogy jó lesz szerintem.

meseanyu 2018.02.14. 18:24

Újdonságokról 11.

blog_352.jpgP. D. James: Nem nőnek való

Nagyon örülök, hogy a XXI. század kiadó újra kiadja P.D. Jamest, ráadásul először pont azokat a köteteket, amelyek nekem is a legjobban tetszettek az írónőtől. Ez a hangulatos, stílusos, szépirodalmi igényességű regénye 1981-ben jelent meg először és utoljára magyarul, úgyhogy épp ideje volt, hogy valaki elővegye. A Takard el arcát! szintén nagyon jó, ha mást nem is, ezt a két kötetet mindenképpen érdemes elolvasni azoknak, akik szeretik az igényes krimit. 

blog_353.jpg

Maja Lunde: A méhek története

Maja Lunde gyermek- és ifjúsági könyvekkel kezdte pályafutását, és ez nálam nagyon jó ajánlólevél arra, hogy valószínűleg nem lesz terjengős, unalmas, és nem fogja túlokoskodni  a sztorit. Első felnőttregénye egy izgalmas, ugyanakkor szép történetnek igérkezik, vérbeli disztópiának, amit annyira szeretek, úgyhogy jelenleg ez a kötet nagyon elöl áll a bevásárlólistámon. 

 

blog_354.jpg

Sarah Winman: A bádogember

Tetszett a szerző első magyarul megjelent regénye, így most erre is felfigyeltem. Az egy sokszor bizarr, de nagyon szerethető, és  magával ragadóan szép könyv volt, és a fülszöveg alapján most is erre számítok. Közben meg reménykedem, hogy talán az angolul két éve megjelent harmadik regényét is lefordítják majd, mert szintén nagyon ígéretes sztorinak tűnik.

 

blog_355.jpg

 John Green: Teknősök végtelen sora

Március elején jön egy új John Green is, és bár én csak egy kötetét olvastam, roppant szimpatikus szerző, méltán népszerű. Egyedi hangvételű szerzőnek ismertem meg, aki igényesen ír, és nem fél belemenni a mélységekbe sem, líraian, filozófikusan. És van humora is, ami nagyon fontos. Remélem ez a regénye is ilyen lesz. Addig meg elolvasom ezt, ha már megvan.

 

 

 

 

meseanyu 2018.02.09. 09:32

Heti jóságok 123.

img_2242.JPG

- Talán tíz éve nem voltunk már Parndorfban, most Katinka kifejezett kérésére ott töltöttük a szombatot. Sikerült egy-két kincset szerezni jó áron, úgyhogy lehet, hogy most nem tíz év múlva megyünk vissza újra. Aminek szinte a legjobban örültem, az a fenti képen látható.

- Volt a héten egy-két munkahelyi megbeszélésem, amitől tartottam, de mindegyik meglepetésszerűen jól sült el.

- Bár már unom a telet, azért amikor nagy pelyhekben hull a hó, annak nincs párja. 

- És amíg még tart a tél, próbálom élvezni az igazán téli dolgokat, mint a New York Chai tea vagy a madártej illatú testápoló.

- Heti filmem A víziló volt, csodás angol tájakkal és humorral.

 

img_2248.JPG

Most hogy olvasom a Gubanc című könyvét, eszembe jutott, hogy kéne írnom egy összefoglaló bejegyzést Lucy Maud Montgomeryről, hiszen az évek során nagyon sok könyvéről beszámoltam. 

Habár az egyik kedvenc sorozatom volt  a Váratlan utazás, és Anne Shirley történetét is szerettem, valahogy sokáig nem kerültek a kezembe Montgomery könyvei, gondolom, másféle irodalommal voltam elfoglalva a kilencvenes években, amikor kezdték kiadni a regényeit. Természetesen hol máshol, mint a Molyon figyeltem fel ismét az írónőre, hiszen itt már-már kultikus imádat övezi. 

Először A kék kastély című regényét olvastam el 2010 nyarán, mert annyi szépet és jót hallottam róla, és nem is csalódtam, odáig voltam tőle meg vissza. Aztán jött még ugyanezen a nyáron a legnagyobb klasszikus, az Anne otthonra talál, és persze nem váratlan, hogy ez is tetszett. Még mindig csak augusztus volt, de már elolvastam az az Aveonlea-i krónikák első részét, szintén mámorosan jó élmény volt, de aztán a második kötet sajnos meghozta az első csalódást. Mivel azonban beneveztem egy kihívásra, amely az Anne-sorozat végigolvasására irányult, szeptemberben már jött is az Anne az élet iskolájában, majd az Anne válaszúton, és ezek a kötetek megint hozták a megszokott hangulatot, színvonalat. Aztán októberben olvastam a negyedik részt, ami ismét egy kiemelkedően elbűvölő darab volt, míg a novemberben olvasott ötödik sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Aztán a következő rész megint tüneményes volt, a hetedik meg még tudta überelni, hogy aztán a nyolcadik, amit még 2010 végén elolvastam, tökéletes lezárását adja a sorozatnak.

2011-et A Mesélő Lánnyal kezdtem, ami nem volt tökéletes, de azért szerethető, aztán hamarosan elolvastam a második részét is. Mivel ezen kötetek alapján forgatták a Váratlan utazást, kedvet kaptam, hogy elolvassam a sorozat alapján íródott regényeket is: márciusban az elsőt és a másodikat, áprilisban a harmadikat, de a negyedikre és az ötödikre csak ősszel került sor. Sajnos több része nem jelent meg magyarul, és az angol nyelvű kötetek is nehezen beszerezhetőnek tűnnek, pedig most nagyon kedvet kaptam, hogy újra olvassam ezeket a sztorikat.

2012-ben az Emily-sorozattal folytattam, márciusra el is olvastam mind az öt részt, de nem voltam tőle elájulva. 2013 nyarán aztán jött az Ezüst Erdő úrnője, ami nagyon helyes volt, a második része viszont csak 2016-ban jelent meg. Ez is tetszett, színtiszta Montgomery volt. Még egy magyarul megjelent könyve van, amit nem olvastam, az Anne karácsonya, szerintem azt is sorra kerítem mostanában, mivel már csak ez hiányzik a Molyon a Montgomery-kitüntetésemhez. 

Szóval összességében imádom ezt a nőt és az írásait, úgyhogy lehet, hogy olvasok majd még tőle angolul is, illetve figyelem a filmfeldolgozásokat, mert ez egy olyan kellemes világ, amit ő megjelenít, hogy mindig jólesik ott tartózkodni. 

meseanyu 2018.02.02. 17:38

Heti jóságok 122.

img_2235.JPG

- Péntek este megnéztük A legsötétebb órát, remek film, nekem nagyon tetszett. 

- Szombaton a Müllerben tartottunk nagybevásárlást, és mindenféle csokikkal, teákkal, testápolókkal gazdagodtunk.

- Hétfőn bejelentették, hogy fellép a Strandfesztiválon a 30 Seconds to Mars, és erre még Katinka is azt mondta, hogy ezt nem lehet kihagyni. Ezért mostanában mindig őket hallgatom: ez a jelenlegi kedvenc. 

- Szerdán este megnéztük Menház Színpadon az Ősember című darabot. Nagyon vicces volt, és végre ide is eljutottunk. Utána még beültünk egy kis beszélgetésre is a barátainkkal a Captain Drake-be.

- Imádtam a január végi tavaszt.

 

meseanyu 2018.01.31. 07:45

Januári zárás

img_2213.JPG

Beszerzések (3):

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

Kicsit le vagyok maradva Backmannal, még az előző kötetét sem olvastam, de ezt most megkívántam.

Catherine Rider: Csók New Yorkban

Ezt New York mániás leányomnak rendeltem meg még karácsonyra, de csak most jött meg. Jó választás volt, már olvassa is.

L. M. Montgomery: Gubanc

Ez kellett, mert Montgomery.

Olvasások (14):

Nagyon elégedett vagyok az évkezdéssel: egy félbehagyásom se volt, öt könyvet sikerült elolvasni a várólista-csökkentős polcról, és a legnagyobb öröm, hogy minden olvasmányom tetszett is. 

Eric Linklater: Fő az elszántság

Saját példány, várólista-csökkentős. Helyes, békebeli hangulatú, finom humorú regény.

Sarah Pennypacker: Klementin levelet ír

Könyvtári. A Molyon egy értékelés juttatta eszembe a sorozatot, aminek az első két részét már olvastam. Ez a harmadik is nagyon szerethető.

Balázs Ágnes: Neveletlen ABC

Könyvtári. Szintén a Moly hozta meg a kedvem hozzá, meg Balázs Ágnest egyébként is szeretem. Rendkívül helyes kis kötet.

Jeanette Winterson: Gubancrom

Könyvtári, várólista-csökkentős. Nem tudok igazán semmibe belekötni, de nem volt akkora durranás, mint vártam. 

Pásztohy Panka: Pesti mese

A szerzőtől kaptam, zsűrizendő darab. Szép rajzok, kedves történet.

Jennifer L. Holm: A tizennegyedik aranyhal

Könyvtári, várólista-csökkentős. Igzalmas, olvasmányos kötet.

Holly-Jane Rahlens: Vilmos herceg, Maximilian Minsky meg én

Saját példány,  várólista-csökkentős. Kellemes tiniregény.

Tóth Krisztina: Orrfújós mese

Ezt tesóm vette ki a könyvtárból, és Szekszárdon olvastam, amikor ott voltunk. Vicces, tanulságos kis mese a higiénia szükségességéről.

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

Saját példány. Nagyon más, mint az eddigiek, sokkal nyomasztóbb, de azért érdemes volt elolvasni.

Vera Ferra-Mikura: Tizenkettő: nem egy tucat!

Könyvtári. Erre is a Molyon figyeltem fel, kellemes, békebeli kis pöttyös.

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj

Saját példány. Ez volt a sok helyes könyv között a legjobb, a hónap kedvence.

Evelien de Vlieger: Félix és a szerelem

Könyvtári. Ennek is olvastam már az első részét, és tetszett, most random került a kezembe a könyvtárban. Még mindig jó képileg, szövegileg, bár kissé elvont.

Kertész Erzsébet: Szamóca-lányok

Saját példány. Ezzel is úgy jártam, hogy nem tetszett annyira, mint vártam, de azért üdítő, könnyed olvasmány.

Dániel András: Kuflik a láthatatlan réten

Könyvtári, zsűrizendő. A kuflikat nem tudom megunni, ez a kötet is aranyos volt. Az elsőben köd, a másikban tavasz, mindkettőt imádom.

 

meseanyu 2018.01.26. 10:48

Heti jóságok 121.

img_2227.JPG

- Szombaton ismét báloztunk, ezúttal Szekszárdon a jogászokkal, ismét nagyon jól éreztük magunkat. 

- A Lidlben nem csak az amerikai napok finomságaival tömtem meg a bevásárlókocsit, hanem tavaszi virágokat is vettem.

- Új teát fedeztem fel Rossmannban, üdítően mangós.

- Szeretem, amikor hétköznap délelőtt sokáig hálóingben és köntösben fetrenghetek a kanapén, többször is volt erre példa a héten. A bónusz meg, amikor kint zuhog a hó.

- Heti magányos filmnézésem a Szilveszteri durranások volt (ezt is délelőtt követtem el), amelyről a héten a popkultos csajok egyik régebbi adását hallgatva hallottam, és nagyon megörültem, amikor megláttam az HBO Go kínálatában.

- Egy imádnivaló könyv is arra késztetett, hogy tovább maradjak a héten a kanapén.

- A Molyon fedeztem fel ezt a csatornát, most ez is bekerült a főzés, takarítás közben hallgatottak közé.

meseanyu 2018.01.24. 08:51

Blogajánló 3.

img_e2221.JPG

Elég gyorsan feladtam azt a koncepciót, hogy teljes blogokat mutatok be, ugyanis nincs időm és energiám végigolvasni olykor sok-sok év termését, úgyhogy úgy döntöttem, inkább olyan válogatást csinálok, ami az elmúlt időszakban nekem tetsző bejegyzéseket tartalmazza. Íme az első:

Miamona blogját mindig is nagyon szerettem, ezért ijedtem meg, amikor kisebb szünetet tartott az írásban, de szerencsére visszatért közénk, és újra rendszeresen blogol. Legutóbb egy számomra nagyon érdekes és vonzó könyvről írt, annak a Fannie Flaggnek egy karácsonyi hangulatú regényéről, akitől imádtam a Sült zöld paradicsomot

Lobo, a könyvesblogok nagyasszonya, őt is nagyon régóta követem (ha nem is 15 éve), és nála is egy angol nyelvű könyv keltette fel az érdeklődésemet januárban, egy helyes ausztrál ifjúsági, nagyon ígéretes sztorival.

Könyvparfé blogja is egyik kedvencem, érdekesen ír a könyvekről és jó recepteket talál ki hozzájuk. Ebben a bejegyzésében is főleg a kaja keltette fel a figyelmemet, mert bár a könyv is helyes (olvastam már), a sajtos tészta igazi téli estékre való éteknek tűnik. 

Nikkincs blogja is nagyon jó stílusú, mind szövegben, mind képekben, szeretem őt is olvasni. Most Az essexi kígyóról írt, ami neki ugyan nem tetszett maradéktalanul, engem viszont egyre jobban érdekel most, hogy megemlítette egyik nagy kedvencemet az Üvöltő szeleket a könyvvel kapcsolatban.

 

meseanyu 2018.01.19. 11:05

Heti jóságok 120.

img_2171.JPG

- Idén is a Média bállal kezdtük a szezont, és jól éreztük magunkat, mint mindig. Isteni volt a kaja, jó a zene, és nagyon kényelmes volt a ruhám.

- Megint volt lehetőségem szerda délután filmezni, most a Meghívás egy gyilkos vacsorára című klasszikust választottam, és nagyon jól szórakoztam.

- Csak pár apróságért mentem a Sparba, de megláttam a vödrös narancsot, és muszáj volt hoznom. Azóta állandóan azt eszem. Szintén ennek a vásárlásnak volt az eredménye az Oikos sós karamellás joghurtja, nagyon finom.

- Végre eljött az asztalos, és megcsinálta a konyhaszekrény ajataját, ráadásul nagyon kellett aznap délelőtt logisztikáznom, mert fodrászhoz is mentem, úgyhogy roppant elégedett voltam a végén.

- Megvettem azt az olasz könyvet, amiből először tanultam ezelőtt 20 évvel, de már nem találom. Úgy gondoltam jó lesz gyakorlásra, mert néha még mindig úgy érzem, hogy hiányoznak az alapok.

- És ha már olasz, a tanárom ajánlotta ezt a csatornát, nagyon kis helyes, vidám és hasznos.

- Átnéztem, mi van meg a könyvtárban, ami kell a zsűrizéshez, és megnyugtatóan sok mindent találtam, ki is merítettem az előjegyzési limitemet.

meseanyu 2018.01.17. 11:11

Újdonságokról 10.

blog_348.jpg

Finy Petra: Akkor is

Nagyon szeretem Finy Petra gyerekkönyveit, ezért fokozott érdeklődéssel olvastam első felnőtt regényét is, a Madárasszonyt, ami már jó pár éve, 2012-ben jelent meg. Nem minden tetszett benne, de azért határozottan olvasható volt, így most örültem, amikor megláttam, hogy a szerző április közepén újabb felnőtt könyvvel jelentkezik, ráadásul a fülszöveg alapján nagyon ígéretes történettel. Mondjuk a borító egy kicsit fura szerintem, de ennek ellenére nagyon érzem a vonzást, úgyhogy erősen beszerzendő lesz szerintem.

blog_349.jpgJoanna Nylund: Sisu

Nem gondoltam, hogy lehet még fokozni az utóbbi időben tomboló nagy skandináv észosztó könyvek dömpingjét, de  a dánok és a svédek után most itt vannak a finnek, akiknek szintén van mondanivalójuk arról, hogy hogyan legyünk boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak. És persze nekik is van erre az egészre egy külön szavuk, amire egész bizniszt lehet alapozni. Mondjuk nekem személy szerint nincs ezzel bajom, imádom az északi népeket, és a hozzállásukat az élethez, úgyhogy valószínű ezt a kötetet is sorra kerítem majd egyszer.

blog_350.jpgP. Z. Reizin: Happiness for Humans

Ahogy ígértem, ezentúl szó lesz idegennyelvű újdonságokról is, itt van mindjárt egy olyan, amire nagyon rákívántam. Január elején jelent meg a titokzatos (én legalábbis nem találok róla semmi közelebbi infót) első könyves szerző  regénye, amely arról szól, hogy a mesterséges intelligencia hogyan segíthet az embernek megtalálni a boldogságot, jelen esetben párt és szerelmet. Számomra ez már alapban ígéretes téma, ráadásul a könyvet olyan kötetekhez hasonlítják, mint pl. a Rosie projekt, amit imádtam, vagy az Eleanor Oliphant, amit viszont ezek szerint záros határidővel el kéne olvasnom.

blog_351.jpg

Ross Welford: The 1,000- year-old Boy

Ross Welfordnak viszont nem ez az első könyve, hanem már a harmadik, de sajnos magyarul nem adták ki az előzőeket sem. Pedig nagyon izgalmas, furcsa sztorikat ír időutazásról, láthatatlanságról és most az örök életről, varázslat keveredik a hétköznapokkal, és én az ilyen történeteket nagyon szeretem. Számos nyelvre lefordították már, többek között albánra is, úgyhogy nem nagyon értem, a magyar kiadók miért nem találtak eddig fantáziát benne. 

meseanyu 2018.01.13. 09:13

Heti jóságok 119.

img_2157.JPG

- Ezt írtam fel a táblára, mert rájöttem, hogy muszáj a munka mellett is időt szakítanom a láblógatásra, és ez szerencsére a héten többször sikerült is.

- Eddig mindig drágállottam az English Tea Shop teáit, de most nagyon rájuk kattantam. Egyelőre gránátalmás zöld teát vettem, meg ilyen citromfüveset, de lesz ennek még folytatása.

- Imádom ezt az új lábápolómat: remek az állaga és olyan jó sütis, karamellás illata van.

- Szerda délután, az egyetlen napon, amikor nem jön még tanítványom is a munka után, és Katinka sem volt itthon, hogy folytassuk a SKAM-et, megnéztem A vád tanúját

- Egyrészt elég rossz az iskola szempontjából, ha esik az eső, és nem tudunk kimenni a gyerekekkel, másrészt viszont ilyenkor lehet filmeket nézni, és egyre többször találok olyat, ami nekem is tetszik, mint a héten pl. ezt.

- Végre megkóstoltam a karácsonyra kapott narancsos mézet, és valami isteni.

- Nagyon lelkes vagyok az idei várólista-csökkentéssel kapcsolatban: már két könyvet elolvastam, és a harmadik, amit ma kezdtem el, is tetszik.

- Pásztohy Panka, akinek nagy tisztelője vagyok, küldött nekem az új könyvéből egy példányt, ami hihetetlenül kedves gesztus tőle, és a kötet is nagyon szép és jó.

meseanyu 2018.01.10. 11:24

Klementinről

img_2136.JPG

Nyolc éve pont így év elején olvastam  Sarah Pennypacker Klementin-sorozatának első részét. Katinka előző évben kezdte az iskolát, úgyhogy gondoltam, jó választás lesz egy ilyen vidám, iskolai történeteket tartalmazó kötet, amelyben a főszereplő hasonló korú, mint ő. Így is lett, nem kellett csalódnom, mert ez egy igényesen megírt, kedves könyv volt. Az elején néha nehezen voltak követhetőek az események, de aztán ha az ember megszokta Klementin kicsit szertelen stílusát (egyes szám első személyben íródott a regény) egészen meg is szerette ezt a cserfes, mozgékony kislányt.  A második rész egy fél évvel később került a kezembe, és még jobb volt, mint az első, egyenesen fergeteges, végigkacagta az egész család. Nálunk akkor ez még felolvasás volt, esténként nevetgéltünk rajta közösen, de szerintem ez a sorozat tipikusan olyan, ami kezdő olvasóknak is bátran ajánlható, mert róluk szól, nem túl bonyolult, de igényes a szöveg, rövidek a fejezetek, nagyok a betűk, szellősek a sorok, jól lehet vele haladni. Sok a rajz is, és azok is szuperek, Marla Frazee fekete-fehér képeivel nagyon jól elkapta Klementin világának hangulatát. A harmadik részre csak most kerítettem sort, mert feljött a Molyon Klementin, és kedvet kaptam rá, hogy újra olvashassam ennek a csupaszív kis bajkeverőnek a történeteit. Élvezetes volt ismét: jó volt az alapsztori, aranyosak a kis kitérők, szerethetőek a szereplők. Tetszett az iskola hangulata, az igazgató különösen a szívemhez nőtt, meg az amerikai nagyvárosi élet bemutatását is szerettem, jó az a bérház, ahol Klementin otthona van, érdekesek a lakók, az hogy Klementin anyukája festő meg egy jó kis bónusz. A sorozatnak egyébként angolul eddig hét kötete jelent meg, jó lenne, ha a többit is kiadnák magyarul, szerintem szeretnék a kisiskolások, és én is szívesen olvasnám még.