img_2248.JPG

Most hogy olvasom a Gubanc című könyvét, eszembe jutott, hogy kéne írnom egy összefoglaló bejegyzést Lucy Maud Montgomeryről, hiszen az évek során nagyon sok könyvéről beszámoltam. 

Habár az egyik kedvenc sorozatom volt  a Váratlan utazás, és Anne Shirley történetét is szerettem, valahogy sokáig nem kerültek a kezembe Montgomery könyvei, gondolom, másféle irodalommal voltam elfoglalva a kilencvenes években, amikor kezdték kiadni a regényeit. Természetesen hol máshol, mint a Molyon figyeltem fel ismét az írónőre, hiszen itt már-már kultikus imádat övezi. 

Először A kék kastély című regényét olvastam el 2010 nyarán, mert annyi szépet és jót hallottam róla, és nem is csalódtam, odáig voltam tőle meg vissza. Aztán jött még ugyanezen a nyáron a legnagyobb klasszikus, az Anne otthonra talál, és persze nem váratlan, hogy ez is tetszett. Még mindig csak augusztus volt, de már elolvastam az az Aveonlea-i krónikák első részét, szintén mámorosan jó élmény volt, de aztán a második kötet sajnos meghozta az első csalódást. Mivel azonban beneveztem egy kihívásra, amely az Anne-sorozat végigolvasására irányult, szeptemberben már jött is az Anne az élet iskolájában, majd az Anne válaszúton, és ezek a kötetek megint hozták a megszokott hangulatot, színvonalat. Aztán októberben olvastam a negyedik részt, ami ismét egy kiemelkedően elbűvölő darab volt, míg a novemberben olvasott ötödik sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Aztán a következő rész megint tüneményes volt, a hetedik meg még tudta überelni, hogy aztán a nyolcadik, amit még 2010 végén elolvastam, tökéletes lezárását adja a sorozatnak.

2011-et A Mesélő Lánnyal kezdtem, ami nem volt tökéletes, de azért szerethető, aztán hamarosan elolvastam a második részét is. Mivel ezen kötetek alapján forgatták a Váratlan utazást, kedvet kaptam, hogy elolvassam a sorozat alapján íródott regényeket is: márciusban az elsőt és a másodikat, áprilisban a harmadikat, de a negyedikre és az ötödikre csak ősszel került sor. Sajnos több része nem jelent meg magyarul, és az angol nyelvű kötetek is nehezen beszerezhetőnek tűnnek, pedig most nagyon kedvet kaptam, hogy újra olvassam ezeket a sztorikat.

2012-ben az Emily-sorozattal folytattam, márciusra el is olvastam mind az öt részt, de nem voltam tőle elájulva. 2013 nyarán aztán jött az Ezüst Erdő úrnője, ami nagyon helyes volt, a második része viszont csak 2016-ban jelent meg. Ez is tetszett, színtiszta Montgomery volt. Még egy magyarul megjelent könyve van, amit nem olvastam, az Anne karácsonya, szerintem azt is sorra kerítem mostanában, mivel már csak ez hiányzik a Molyon a Montgomery-kitüntetésemhez. 

Szóval összességében imádom ezt a nőt és az írásait, úgyhogy lehet, hogy olvasok majd még tőle angolul is, illetve figyelem a filmfeldolgozásokat, mert ez egy olyan kellemes világ, amit ő megjelenít, hogy mindig jólesik ott tartózkodni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr313641414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása