eg_veled.JPG

Az utolsó idei olvasmányom képével búcsúzom: Ég veled 2017! Érdekes év volt, meglehetősen sűrű: Katinka felvételizett, felvették és megkezdte a gimnáziumot, én elkezdtem dolgozni, de el is döntöttem, hogy nem ezt akarom csinálni, és most vágom a centit, hogy mikor lesz már vége, és mikor lehetek majd újra itthon. Végre megcsináltattuk a kertet, és nagyon szép lett, sokat voltunk a Balatonon, lefordítottam egy könyvet, sokat fotóztam az Instagramra, és azt hiszem, ha leszámítjuk a stresszes szituációkat,  többnyire nagyon jól éreztem magamat.

Idén kevesebb lett a bejegyzés, mint tavaly, ez annak tudható be, hogy beszippantott a munka világa. De azt látom, hogy ha fókuszálok, jobban beosztom az időmet, azért többre is képes vagyok, úgyhogy az első félévben is igyekezni fogok, de júniustól aztán, amikor majd visszatérek a házi tűzhely őrzéséhez, a kreatív ötleteim megvalósításának szeretném szentelni az időm nagy részét, és remélem ez majd a blogon is meglátszik. Egy ideig szüneteltettem a heti jóságokat, de aztán közkívánatra visszatért ez a rovat, és újra élvezem is, úgyhogy ezt szeretném folytatni jövőre is, mint ahogy a blogajánlót is, amiből eddig kettő volt, de szeretnék jóval több ilyen bejegyzést. Rendszeresen voltak zárások és lesznek is, meg marad a tervezgetés is. Figyelni fogom továbbra is az újdonságokat, ezentúl az idegennyelvűeket is, és igyekszem többet olvasni új megjelenéseket, angolul és németül is. 

Olvasmányaimban 2017 első félévében a zsűrizendő könyvekre koncentráltam, akkor olvastam el a nagyját. Két ifjúsági volt ebből a csoportból, ami nagyon tetszett: a Szabadlábon, és A Szelek Tornya. A 2017-es zsűrizendőkből is olvastam már egy párat, és rögtön volt is két nagyon helyes: a Ludmilla megoldja és a Zsé meg a haverok.

Évek óta olyan 150 könyv körül van az olvasásaim száma, idén 139 kötetet olvastam végig, és az olvasott oldalak száma kicsivel marad alatta a 30 000 oldalnak, ami szintén évek óta ennyi szokott lenni, úgy látszik én kb. ennyire vagyok hitelesítve. Ebből nyilván sok volt a gyerekkönyv a zsűrizés miatt, de persze még mindig szívesen olvasom őket saját szórakoztatásomra is, főleg egy olvasási válságban nagyon tudnak segíteni az ifjúságiak. Így az év végére pont az ilyen könyvek miatt tért vissza az olvasási kedvem, de év közben sokszor voltak rosszabb időszakaim, nem találtam a megfelelő olvasmányokat, rekordmennyiséget, 13 kötetet hagytam félbe, és nem is volt sok igazán jó olvasmányélményem. Amik tetszettek:  A nő, aki egy évig ágyban maradt,  A nő, aki ellopta az életemetLesz ez még így se, Felbolydult napjaink, és egy non-fiction, A boldogság, mint versenyelőny.

Mint írtam, az ifjúságiak sok örömöt okoztak, főleg így éve vége felé, jó volt a Dash és Lily második része,  Éld az életed!,  Hová lett Audrey?,  Marina,  Suzy és a medúzák,  A Nap is csillag és a Wink, Poppy, Midnight.

Több volt a beszerzett könyv, mint tavaly, 28 darab, és ez jó, mert szerintem sokkal tudatosabbak voltak ezek a vásárlások,  úgyhogy a nagy részét el is olvastam már, és ez volt a cél. Jövőre azon igyekszem még javítani, hogy jobban érezze a radarom, hogy mit akarok igazán, és akkor talán jövő ilyenkor majd azt írhatom, hogy minden beszerzettet el is olvastam.

Összességében tehát nem volt ez egy rossz év, de az új évtől sokat várok: több tudatosságot, kevesebb stresszt, jobb olvasmányokat, több kreativitást. Nektek is azt kívánom, hogy egészségben, boldogságban, megelégedésben  teljen a 2018-as év!

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr4613515671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása