meseanyu 2017.12.15. 07:52

Heti jóságok 116.

img_1927.JPG

- Pénteken kicsit izgultam a második szülői előtt, mert az elsőre Tibor is elkísért, plusz zuhogott is az eső, meg nehéz volt parkolóhelyet találni, de aztán kellemes meleg és családias hangulat fogadott az iskolában, és kiderült, hogy még egy anyukát ismerek régről, úgyhogy lassan már az az érzésem, mint a régi osztálynál, hogy csupa-csupa ismerőssel vagyok körülvéve. Aztán hazafelé még vettem kínai kaját, otthon pedig elterpeszkedtünk  a kanapén és ettünk-ittunk, sorozatot néztünk. 

- Szombaton csodálatos napsütésre ébredtünk, ami arra is jó volt, hogy végezzünk egy kis kerti munkát, este meg barátokkal bementünk a karácsonyi vásárba, megnéztük a Fool Moont, hamburgert ettünk a Westyben, utána meg még nálunk társasoztunk.

- Random zenetévé-nézegetés közben találtam ezt a számot, egyszerűen imádom!

-  Sikerült megszereznem a Lidl szakácskönyvet, jó, mint minden évben.

- Összeállítottam a polcom a várólista-csökkentésre: először úgy éreztem, hogy nem is csinálom meg többet ezt a kihívást, mert megint nem érdekelt úgy igazán semmi, de aztán arra gondoltam, hogy lehet, hogy az a baj, hogy csak az itthoni és a könyvtári könyvek között válogatok, és mi lenne, ha beszereznék egy-két kötetet, ami régóta érdekel. És láss csodát, több mindent is meg tudtam rendelni antikvár példányban a Libritől, úgyhogy most nagy izgalommal várom, hogy megjöjjenek, és hogy elkezdhesssem a projektet.

- Egyre több a karácsonyi fény a városban, az utcában, szeretek így hazajönni este.

- Katinkával sikerült összehozni egy SKAM-maratont, és befejeztük a második évadot.

- Nagyon kis cuki ez a könyv, amit most olvasok. 

A bejegyzés trackback címe:

http://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr1513471531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.