blog_260.jpgGraeme Simsion: Örökké, holnapig

Több, számomra előélettel bíró kötet lesz most a rovatban, az első is mindjárt ilyen, hiszen nagyon szerettem Simsion Rosie-ról és Donról szóló sorozatának első és második kötetét is. Róluk is olvasnék még szívesen, de a szerző most egy másik történettel örvendeztette meg az olvasókat, a fülszöveg alapján ez is nagyon szórakoztatónak és szerethetőnek ígérkezik. Úgyhogy ezt kértem tesómtól a szülinapomra.

 

 

blog_261.jpgRaana Raas: Menekülők

A Csodaidők hatalmas kedvenc volt, és nem marad el mögötte az új sorozat, az Időcsodák sem, amelyről itt írtam. A történet alternatív változata is már a harmadik résznéll tart, elvileg a napokban jelenik meg ez a sokak által nagyon várt kötet. Zseniális, izgalmas, szívhez szóló sorozat, mindenkinek erősen ajánlom, kortól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül.

 

 

blog_259.jpg

Yael Adler: Bőrügyek

Bár hivatalosan, ha jól tudom, nem sorozat, de ez már a harmadik egyészségügyi témájú kötet hasonló címmel, hasonló borítóval a Parktól. A másik kettőről itt írtam. Mivel a férjemnek egyik leggyengébb területe a bőre, mindig van valami kínja-baja vele, mondtam neki, hogy megkapja ezt a kötetet apák napjára, ha szeretné. Az előző kötetekből kiindulva remélem, hogy ez is olyan informatív és szórakoztató, mint azok.

 

blog_262.jpgErdős Virág: Szorzótábla versikék

És a végére egy olyan kötetet hoztam, amelynek sok szülő és gyerek örülni fog, hiszen a szorzótábla tanulása szinte minden családban gondot okoz. Erdős Virág, aki már sokszor, sok műfajban bizonyította tehetségét és igényességét, most ezzel a könyvecskével próbál segíteni ebben a központi problémában. A kötethez tanulást segítő kártyák is járnak. Szerintem minden másodikosnak (Vagy mikor is tanulják a szorzótáblát?) érdemes beszerezni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr2212479839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása