meseanyu 2017.04.19. 12:33

Szabó Magdáról

blog_256.jpg

Nagyon szeretem Szabó Magda regényeit, olvastam is talán az összeset, így nagy garral indultam neki az életművéért járó kitüntetés listájának, hogy akkor ez lesz a következő ilyen plecsni, amire hajtok, de sajnos csalódottan kellett észlelnem, hogy bizony nagyon sok mindent nem olvastam még tőle. Ezek között vannak esszék, novellák, színművek, versek, de még műfordítások is. Nem számoltam, de ránézésre minimum 10 kötet hiányzik,  ráadásul van olyan is köztük, amibe már belekezdtem, és nem tetszett, meg olyan is, ami pl. beszerezhetetlennek tűnik. Úgyhogy azt gondolom, most egyelőre el kell engednem ezt a projektet, de az is biztos, hogy találtam a listán jó pár olyan kötetet, ami hosszú távon érdekel.

Mindenesetre azért most itt összegyűjtöm, hogy melyek voltak azok a kötetei, amit a blog indulása óta olvastam, és értékeltem. Életrajz, ha jól látom, nem született még Szabó Magdáról, mint Agatha Christie-ről meg Jane Austenról, akikről eddig írtam összefoglalóan, pedig nagyon jól meg lehetne szerintem csinálni, és mivel rengeteg rajongója van, vinnék is, mint a cukrot. 

2009-ban, a blog indulásának évében már rögtön írtam is az írónő egyik könyvéről, A szemlélőkről. A következő évben kettőt is olvastam, a Mózes egy, huszonkettőt, és a Freskót. A Mózes nem tetszett, a másik kettő nem volt rossz, de az igazi nagy élmény 2011-ben jött, a Mondják meg Zsófikának című kötettel. Aztán a rá következő évben jött a Pilátus, majd A pillanat. Előbbi tetszett, utóbbi nem. Aztán egy-két év kimaradt, míg 2015-ben jött az Abigél, ami természetesen teljesen elbűvölt. Igazából irigylem azokat, akiknek az írónő számomra katartikus élményt nyújtó regényei még ismeretlenek, mert hatalmas élmények várnak rájuk. Én meg majd elleszek a más jellegű dolgaival, azok között is lehetnek kincsek, vagy jöhet az újraolvasás. Különösen a Disznótor kering már a fejemben régóta, hogy elolvasnám még egyszer, mert úgy emlékszem, nagyon tetszett, és kíváncsi vagyok, hogy mit szólnék hozzá most a mai fejemmel.

A bejegyzés trackback címe:

http://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr7712436233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.