meseanyu 2017.03.10. 08:20

Heti jóságok 89.

blog_242.jpg

El vagyok rendesen havazva mindennel, úgyhogy múltkor teljesen el is felejtettem megírni a heti bejegyzést, ezért most két heti adagot kaptok, és osszátok is be, mert jövő héten meg síelek, így itt a blogon nem lesz más csak csend és üresség. :-)

- Az első igazi tavaszi hétvégén óriásit sétáltunk a töltésen: be a városba meg vissza, aztán még elmentünk a Víziváros felé is, ahol mint kiderült, van egy gyönyörű kanyarulata a Dunának, amit még sose láttam, de mondtam, hogy visszatérünk még ide, sőt legközelebb erre kezdjük a túrát.

- Péntek esti dőzsölés barátokkal: rendelés a Don Pepéből. Én doggert ettem, nagyon bejött, utána meg szétröhögtem a fejem a Hadházyn, pedig ezt a műsort már láttam egyszer. 

- Másnap családi szülinap a szokásos jóságokkal: kézműves hamburger, cider, miegymás.

- Már két fejezetet lefordítottam  a Brennerovából (jelenlegi elfoglaltságaim mellett heti egyet tűztem ki), és nagyon élvezem.

- Rámjött valami ösztönös spórolás és minimalizmus, alig vásárolok valamit, mindenből csak a legszükségesebbeket. És élvezem.

- Szeretem az olyan napokat, amikor ha délelőtt megyek az autóval, és hallom ezt a számot, és megállapítom, hogy milyen jó, utána meg délután Katinkával megyünk, és megint ez szól, és neki is tetszik.

- Barátainknak ajánlottuk a füredi szállodát, ahol szilvesztereztünk. Elmentek, és oda voltak érte ők is.

- A Révai kiadta az előzetes számításait, hogy milyen pontokkal lehet szinte biztosan bejutni hozzájuk, és Katinka majdnem  minden osztályban fölötte van ennek pár ponttal.

- Elkezdték csinálni a kertet.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr812294829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása