meseanyu 2017.02.17. 10:58

Heti jóságok 87.

blog_232.jpg

- Be kellett menni aláírni a felvételi papírokat pénteken, és utána még sétáltunk egyet a városban. Isteni sült zöldséges kebapot ettünk a Duna Dönerben, nagyon kellemes kis hely. Egy-két helyen üveg a padlója, és lelátni a Széchenyi tér alatt feltárt romokra, na meg persze kilátás a térre, roppant hangulatos. 

- Gretchen Rubin podcastjában hallottam a "Power Hour" ötletét, és már meg is valósítottam: szerdán 3-tól 4-ig olyan dolgokkal foglalkoztam, amelyeket nem annyira szeretek, és állandóan halogatom, de mégis meg kell csinálni. Meglepően jó volt, és hatékony, ezentúl minden szerdán így lesz.

- Megkaptam a Molyon a gyerekkönyvrajongóknak járó kitüntetést: ez az a plecsni, ami igazán én vagyok, és ráadásul másodikként vehettem el, ami plusz büszkeséggel töltött el.

- Egyik barátnőmmel szinte hetente össszefutunk egy kis sétára, beszélgetésre, és most belecsöppentünk a zeneművészeti diáknapjába: az utcáról hívtak be minket, hogy énekeljünk. A diákokkal együtt énekeltük el a Tavaszi szélt, nagyon vicces, és egyben aranyos élmény volt. 

- Katinkával is történt egy csomó jóság a héten: bekerült egy országos tehetségprogramba, ahol mindenféle klassz élmények várnak majd rá; hetedik lett a csapatuk a Bolyai Természettudományi versenyen, ami a másik két első helyezés mellett is szép eredmény, ráadásul ez nem csak megyei, hanem regionális küzdelem volt; és voltak az Operaházban a Ki mer ma? című műsor felvételén.

- Annyira csicseregnek a madarak, és néha már annyira melegen süt a nap, hogy érzem, a tavasz már a kapuban áll.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr9012247718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu