meseanyu 2017.01.31. 18:31

Januári zárás

blog_222.jpg

Beszerzések (3):

Maggie O'Farrell: A kéz, amely először fogta az enyémet

Ezt már oly régen el akartam olvasni, amióta olvastam a szerzőtől A köztünk lévő távolságot. Baromira idegesített, hogy nincs meg a könyvtárban, kölcsönkérni se tudom senkitől, és már évek óta annak a listának az első helyén van, ahol az ilyen könyveket gyűjtöm, így január elején hirtelen felindulásból megrendeltem.

P.D. James: Szörnyűségek szép szigete

Tetszett nyáron nagyon ez a könyv a szerzőtől, és amikor böngészgettem a könyvtár katalógusában, hogy mijük van még tőle, a fentebbi kötetet találtam, aminek nagyon szimpi volt a fülszövege. Most meg, amikor ki akartam venni (tanulság: sose halogasd az ilyesmit!), kiderült, hogy ez alatt a pár hónap alatt törölni bírták az állományból. A tesómnak úgyis rendelni akartam éppen névnapi ajándékot, úgyhogy ezt is hozzácsaptam. Antikvár példány, úgyhogy tök olcsó volt.

Jo Nesbo: Midnight Sun

Ezt Tibornak rendeltem a bookdepótól. Nagyobb rendelés volt, de még csak ez jött meg.

Olvasások (16):

Leiner Laura: Akkor szakítsunk

Mivel szilveszterkor játszódik a történet, ezt az év végére tartogattam, és még az óévben kezdtem el, de január elején fejeztem be, úgyhogy ide sorolom. Izgalmas, fordulatos és nem utolsó sorban vicces történet. A szerzőhöz képest meglepően feszes, gördülékeny, stílusában is csak egy-két dolog volt idegesítő.

Donna Tartt: Az Aranypinty

Ezt meg még karácsony előtt kezdtem el, de olyan hosszú volt, és a közepén egy kissé elvesztettem a lelkesedést, hogy ennek is januárra maradt a befejezése. Kevésbé tetszett, mint A titkos történet, a vegasi részt sokszor kimondottan untam, meg persze nagyon taszító is volt. De összességében jó volt megint elmerülni egy ilyen lassú, nagy ívű történetben, annyi gyönyörű részlet, andalító mondat: kimondottan bekuckózós könyv, kiváló volt az ünnepek alatti lustuláshoz. Ja, és kivitelében is gyönyörű darab.

Maggie O'Farrell: A kéz, amely először fogta az enyémet

 Büszke vagyok rá, hogy az első idei beszerzésemet már el is olvastam. Bár a hozzá fűzött reményeket nem teljesen váltotta be: rettenetes lagymatagon indult, ha nem olyan régóta akarom már elolvasni, talán félbe is hagyom. A közepe felé viszont úgy beindult, hogy csak na. Izgalmas volt, megható, és nagyon szép lett a lezárás is. Kicsit szikár volt nekem a stílusa, főleg Tartt után, de azért van benne valami szerethető. Szóval összességében azért megérte megvenni.

J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Ez viszont szuper volt, imádtam olvasni. Hihetetlenül jó volt újra ebben a világban lenni: tele volt izgalommal, humorral, érzelemmel.

Molnár T. Eszter: Most már igazán

Rendben van ez is, de az első azért jobban tetszett. Nem tudom, hogy nekem nehéz mostanában belerázódni egy könyvbe, vagy tényleg ilyeneket olvasok, de ez is olyan volt, hogy a feléig kb. nem kapott el a gépszíj, de aztán meg nagyon beindult a cselekmény. Ezt most nem éreztem korszakosnak, inkább csak olyan kis tinglitanglinak, de vitathatatlanul voltak benne nagyon jó részek is. 

Agatha Christie: A szárnyak szava

Már csak két könyv hiányzott, hogy meglegyen a Molyon az Agatha Christie életműért járó plecsnim, ezeket tavaly szereztem be, amikor rájöttem erre a tényre. Ebben a kötetben kelllemesen misztikus történetek szerepelnek, pont annyira borzongatóak, hogy még nyugodtan tudjak aludni. Nem fenomenálisan csavarosak, de nagyon jó stílusúak, hangulatosak.

Agatha Christie: A Greenshore-gloriett

Számomra, kevés kivételtől eltekintve, Agatha Christie-t olvasni mindig gyönyörűség, így volt ezzel a kisregénnyel is, amelynek kidolgozottabb változatát már olvastam, és rémlett is egy csomó minden, mégis olyan hangulatos, olyan kellemes volt. 

Harcos Bálint: Szofi és a Mikulás

Kivettem a gyerekkönyvtárból gy csomó 2016-os kiadású kötetet, zsűrizés céljából, és el is olvastam már szinte mindet. Harcos Bálint sorozatának ez a része kevésbé tetszett. Szofi, ha nem is rosszindulatú, de idegesítően hiperaktív volt. A végén már fárasztott a sok balhé, a lezárás meg olyan kurta-furcsa.

Dániel András: Kuflik a hóban

A kuflik viszont még mindig jók. Szépen felépített, kedves történetek voltak ebben a kötetben is, aranyos, vicces rajzokkal, szellemes beszólásokkal.

Mandl Péter: Kiskobold és a párnafosztogatók

Lehet, hogy csak jobb kedvemben talált, de ez a kötet most valahogy jobban tetszett, mint az első rész. Tetszik ez az abszurd világ, és mintha most egy kicsit jobban összeálltak volna a történetek. A rajzok meg persze zseniálisak, hiszen Dániel András követte el őket.

Jeli Viktória: Dönci és a varázstakaró

Helyes, értelmes könyvecske, jó ötlet ez a varázstakaró, a képek is aranyosak, sajnos mégsem érintett meg úgy igazán mélyen.

Borsa Kata: A Varázsfuvola

Nekem ez nagyon nyögve nyelős volt. A képek nagyon szépek, és a Varázsfuvolát is imádom egyébként, de nem gyerekeknek való ez a szöveg, még nekem is nagyon terjengős, patetikus, unalmas volt. 

Kertész Erzsi: Helló, felség!

Nagyon helyes történet a másságról és annak kezeléséről. Diákoknak, tanároknak egyaránt ajánlható.

Pungor András: Zozi mindig hazajön

A címlap nem tetszett, és ezért egy kis előítélettel közelítettem a könyvhöz. Az első történet sem győzött meg igazán, de aztán egyre aranyosabb lett az egész, a végére egészen a szívemhez nőtt Tomi és ez a Nyári Pál utcai társaság. Az illusztrációkkal még mindig nem vagyok teljesen kibékülve, meg szerintem kicsit hosszúak a történetek ennek a korosztálynak. De egyébként nagyon helyes, érdemes elolvasni.

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről 

Határozottan egyedi látásmódú könyvecske, de nekem már sokszor túl abszurd, és Dettike sem volt általában szimpatikus. Kár, mert ki lehetett volna ebből hozni valami igazán nagyszerűt is, egy szerethetőbb főhőssel (mondjuk, ha Balambért vesszük főhősnek, akkor ő cuki volt), és kevesebb agyament részlettel, mert egyébként voltak benne egészen sziporkázó ötletek is.

Petőcz András: Nagy Kalap és Pici Sál

Ez elég béndzsa kis verseskötet volt: annyira semmilyenek, rímtelenek, ritmustalanok ezek a versek, plusz mondanivalójuk sem nagyon akad egy-két kivételtől eltekintve. Kár, mert egyébként meg tetszetős kis könyv, a címlapja is nagyon vonzó.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr5312152475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása