Ahhoz képest, hogy a tavalyi ilyen bejegyzést csak jó egy hónappal később írtam, idén nagyon jól haladtam, hogy már most végeztem. Pedig voltak azért fennakadások, de aztán összeszedtem magam. Lássuk, akkor a listát!

1. Időben kezdtem neki az egész projektnek, ennek eredményeképpen már február elejére el is olvastam az első kötetet, Mán-Várhegyi Réka tiniregényét. A bejegyzést róla itt találjátok. 

2. Itt következett egy hosszabb szünet, mindennel foglalkoztam csak a várólistacsökkentéssel nem, így a második kötetet csak júniusra sikerült elolvasni, ez volt az Emily the Strange című sorozat első része, az Elveszett emlékek. Ezt még Katinkának vettem valamikor régebben, aztán szégyenszemre senki sem olvasta, így került a listára. Kicsit nehezen indult a kapcsolatunk az olvasás során is, ha nem várólistacsökkentős lett volna, szerintem leteszem valahol a 20. oldal tájékán, mert untam, és nagyon nem jött be az alaphangulata. Aztán szerencsére egyre izgalmasabb, fordulatosabb lett, egyre jobban élveztem, de a folytatások egyelőre nem annyira érdekelnek, nem teljesen az én világom, annak ellenére sem, hogy egyébként szeretem az ilyen különc főszereplőnőket.

3. Jó tempóban folytattam, a következő kötet már júliusban sora került. Ez a Bexi-sorozat első része, a Késtél volt, Leiner Laurától, és sajnos ez sem volt egy óriási élmény. Szerintem Leiner Laurának tingli-tangli vígjátékokhoz kéne forgatókönyvet írni, mert a figurák, a dramaturgia, a párbeszédek, a vicces szituációk az erősségei, de a narratíva… khm… na hát az még mindig nem. Komolyan, néha a fejemet vertem volna a falba, ahogy újra és újra agyonmagyarázza meg ismételgeti a dolgokat. Lenne mit szerkeszteni rajta, na. Mert egyébként meg van benne egy csomó jó ötlet, meglehetősen élvezhető a sztori, és a főszereplő is sokkal szerethetőbb, mint Rentai Renáta, úgyhogy összességében kár érte.

4. Ezután következett az egyik Wodehouse kötet (mert idén is kettő volt), A dinka lelke, még mindig júliusban. Na ezeket a golfos történeteket viszont imádtam, mondtam is a férjemnek, hogy lassan tényleg megérik rá a helyzet, hogy elkezdjünk golfozni. Persze nem kell megijednie annak sem, akit nem érdekel ez a sport, a lényeg ebben a könyvben is, mint mindig Wodehose-nál a felhőtlen szórakozás, a vicces kalamajkák, és a mindent legyőző szerelem.

5. Augusztusban folytatódott a projekt, Cassandra Golds sokak által nagyrabecsült klasszikusával, a Holdfénykisasszonnyal. Hangulatos, szép és okos történet volt, de én mégis sokszor azt éreztem, hogy unom, ez sem kötött le eléggé. Azt hiszem ez volt egyébként az első év, hogy könyvtári könyvek is felkerültek a listára (ez volt az egyik), ez is azt bizonyítja, hogy azért elég jól haladtam az utóbbi időben a saját könyvek olvasásával.

6. A következő kötet szintén könyvtári volt, Kondor Vilmos Budapest Noir című kötete. A Bűnös Budapest-ciklusról sok jót hallottam, meg ugye jön hamarosan a film, ezért is akartam sorra keríteni. Engem sajnos nem győzött meg teljesen, hogy kell ez nekem sorozatilag, de volt benne sok jóság is, úgyhogy sose lehet tudni. Kicsit más hangulatot vártam, meg néha eluntam, de azért volt sok pillanat, amiért meg megérte elolvasni.

7. Christopher Moore, aki szintén majdnem minden évben szerepel ezen a listán, idén A Melankólia-öböl buja bestiája című könyvével képviseltette magát. Ezt a kötetet szeptember elején olvastam el. Azt hittem egyébként, hogy ez a könyv Neccharisnyás papnő folytatása a cím és a címlapkép hasonlósága miatt, és mivel az annyira nem nyűgözött le, ezt is halogattam. De aztán hamar kiderült, hogy tévedek, mert Pine Cove zseniális kisvárosában játszódik a történet, és szerencsére az első szótól az utolsóig roppant szórakoztató volt.

8. Natasha Solomons Mr. Rosenblum listája című könyve is nagyon tetszett, ezt vártam én eddig, végre el tudott bűvölni a szerző. Ez egy nagyon egyedi, kedves történet, hangulatos, jól szerkesztett, van benne humor is, meg szomorkodás, de összességében nagyon pozitív. Valószínű azért sikerült ez annyira jól, mert a nagyszüleiről írt a Solomons, meg Dorsetről, ahol jelenleg is él, és bár sok elem a fantázia szüleménye, azért látszott, hogy szívét-lelkét beleadta.

9. A következő versenyző szintén nagyon jó volt, október elejére olvastam el Neil Gaiman Sosehol című kötetét. Ez volt talán a legjobb Gaiman, amit eddig olvastam, engem teljesen elbűvölt. Jó kis világ volt ez a Lenti London, nagyon jól, feszesen, izgalmasan felépített a sztori, szimpatikus a főszereplő. Mr. Croup és Mr. Vandemar pedig haláliak.

10. Még szintén októberben került sorra a második Wodehouse, ami viszont nagy csalódás volt. Mivel a fülszöveget nem olvastam, nekem a 70. oldal táján volt a legnagyobb fordulat, amikor kiderült, hogy miről is szól a regény, de sajnos ezután elég nagy mértékben ellaposodott. Sem a történet, sem a narráció nem hozta a Wodehouse-tól elvárt szintet.

11. November elején jött a harmadik könyvtári könyv, Harper Lee méltán örök klasszikusa, a Ne bántsátok a feketerigót!. Mindig félek az ilyen nagyon népszerű könyvektől, hogy majd biztos nekem meg nem fog tetszeni, ezért is halogattam ezt is sokáig, de kár volt, mert nagyon jó. Hangulatos, szép, megrázó könyv, és sajnos még ma is aktuális. Igazán egyedi és nagyon élő, ahogy a kislány szemszögéből látjuk az eseményeket, végig azt éreztem, hogy ez a történet nagyon igaz, meg is történt, pont így, és ez nagyon jó, csak kevesen tudják ezt így elérni nálam.

12.  Utolsónak szintén egy tinisorozat első része maradt. Sajnos Szabó Tünde sem tudott meggyőzni, hogy hiányzott ő és Balla Adrienn a magyar könyvpiacról. Azt hittem, nem lehet terjengősebben írni Leiner Lauránál, hát tévedtem. Szabó Tündének jobb a stílusa, mint a hazai tiniirodalom zászlóshajójának, de mégis annyit de annyit magyaráz feleslegesen, hogy kb. fele ennyi oldal elég lett volna. Bár a főszereplő egész kedvelhető volt, és érdekel, hogy mi lesz a nyitva hagyott szálakkal, nem hiszem, hogy még egy részen át tudom magam rágni…

A mérleg tehát az, hogy a 12 kötetből a fele tetszett, a fele meg nem, és voltak közöttük nagyon nagy élmények is, úgyhogy összességében meg lehetek elégedve, azt hiszem. Megcsináltam már a jövő évi listát is, amelyen ismét csak három könyvtári könyv szerepel, pedig tavaly terveztem, hogy jó lenne ezek számát növelni, de sebaj, azért jók lesznek szerintem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.