meseanyu 2016.11.11. 12:22

Heti jóságok 75.

blog_187.jpg

- Megszereztem a dm-es life book-ot, ami még jobb lett szerintem, mint a tavalyi. Külön öröm, hogy az első boltban, ahol próbáltam venni, már elfogyott, így gondolatban kicsit már le is mondtam róla, de a másodikban szerencsére volt még.

- Ismét ott vannak az üvegfülbevalósok az Árkádban, mint karácsony előtt mindig, már vettem is három párat: egy fehéret, egy feketét és egy - nem, nem tarkát - türkizszínűt.

- Rákaptam a teljesen hagyományos, sütőben sült melegszendvicsre, már látom, hogy ennek (is) a jegyében fog telni a tél.

- Szombat délután nagy sétát tettünk az esőben: autók fényszórói, házak világító ablakai a ködös szürkeségben, ázott, ragyogó színű levelek a földön, rézszínű krizantém kísérte utunkat. Otthon meg várt a jó meleg tea és a Válótársak, amit most kezdtünk el, és habár vannak hibái, nagyon szeretem nézni.

- Minden bolt tele van különböző adventre, karácsonyra szánt gurméságokkal, ennek következtében nálunk már tele a hűtő meg a spájz, a szaloncukrot is sikerült már beszerezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr5611938735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása