Két angol tévés szakács olasz konyhával foglalkozó könyvét olvastam viszonylag gyors egymásutánban, először Gino D'Acampo kötetét, aki Olaszországban nőtt fel, majd Angliában lett tévésztár. Sok könyve jelent már meg kint, nálunk csak ez az egy, amely a gyors  és nem túl bonyolult kivitelezésű olaszos ételek gyűjteménye. A receptek tényleg egyszerűek mint a pofon, bár néha volt kételyem azért, hogy meg lehet-e őket csinálni 20 perc alatt, de végül is nem ez a lényeg, nyilván nem fogja senki stoperral ellenőrizni, aki meg igen, annak úgy is kell. A lényeg a kicsit angolosra fazonírozott olasz mentalitás, a friss alapanyagok, a könnyedség. Nekem határozottan inspiráló volt, a fickó szövegben szimpatikus, bár külcsínre mondjuk én Jamie Olivert szívesebben nézegetem. De tévében még nem láttam, az is igaz, a szakácskönyvnek meg nem az a lényege, hogy ki a vonzóbb.

És ha már így szóba jött kedvenc tévés szakácsom, megszereztem az ő könyvét is az olasz kajákról. Érdekes a felállás, hogy D'Acampo-val ellentétben ő született angol, ugyanakkor hosszas olaszországi tanulmányutakon gyűjtötte össze a kellő tudást a könyvhöz. Ez látszik is a köteten, Oliver nagyon alaposan dolgozott, rendesen mögé rakta a kulturális hátteret, mindenre kiterjedően igyekszik írni az olasz gasztronómiáról. És mellette meg ott a tőle megszokott lelkes, magával ragadó stílus. Tetszettek az anekdoták, a hosszas és élvezetes leírások a tésztáktól kezdve a piacokig. Oliver nem olasz, de szeretne az lenni, és ezért mindent meg is tesz, szívesen tanul, részt vesz mindenben. A receptek annyira nem találtak be, ha arról van szó, akkor inkább D'Acampo könyvét választanám, viszont szépek a képek, hangulatos az egész.