Gondoltam, kéne olvasni valamit Anne Tylertől, mert Hornby valahol azt nyilatkozta, hogy úgy szeretne írni ő is, mint Tyler, és mivel Hornbyt ugye imádom, azt hittem, Tyler valami hihetetlen nagy durranás lesz.  Persze lehet, hogy nem jót választottam, az indokom az volt, hogy jó lesz anyósomnak a szülinapjára (ezt most így olvasás után is fenntartom egyébként), meg vonzott rajta a felirat, hogyaszondja "Száz év magány a XX. század Amerikájában."Nem mintha ebben igazán hittem volna, de azért mégis érdekesnek tartom, hogy valaha ilyet leírt a Sunday Times, mert akinek halvány segédfogalma van Márquez regényéről, az biztosan nem hasonlítja ezt a kötetet hozzá, hiszen szemernyi mágia sincsen benne. Meg egyébként sem egy annyira szerteágazó, indázó történet, nem annyira népes családfa meg szereplői gárda, ahogy azt várhatnánk egy ilyen beharangozó után.

Elismerem, voltak érdekes, sőt szimpatikus figurák,  nagyszülők, szülők, gyerekek, de olyan súlytalan volt nekem az egész, valahogy olyan átlagos, semmi különös. Meg voltak persze érdekes sztorik is, belekapott a szerző ebbe is meg abba is, azzal, hogy váltogatta az idősíkokat, nem is volt egyébként gondom, de valahogy nem futott ki az egész igazán sehová, nem volt szép nagy íve, ahogy én azt egy jó családregénytől várom. Még a hintás rész volt a legerősebb (innen a bejegyzés címe), a legmegkapóbb nekem, nem is értem, hogy miért ez a cérna lett a címe, abszolút marginálisnak érzem a szerepét a regényben, és még szimbolikusan sem tudom megmagyarázni, hogy került pont ez a címbe. Persze jól hangzik, de jobb szeretem az indokoltabb címválaszásokat. Ja, és ott volt a ház, ami viszont központi szerepet játszott a történetben (erre a momentumra pl. lehetett volna építeni a címet is),de valahogy ezt sem tudta a szerző kellőképpen megragadni, nem tudott elbűvölni, pedig ésszel tudtam, hogy ez egy gyönyörű, hangulatos ház lehetett, amilyenek nálam sokszor önmagukban elvisznak a hátukon egy regényt, de lelkileg mégsem kapott el a gépszíj, nem tudtam kellőképpen bevonódni. Összességében tehát sajnos nem hengerelt le Tyler, de már az is valami, ha egy regény korrektül van megírva, ha nem bosszankodom, vagy unatkozom olvasás közben, úgyhogy az is lehet, hogy adok neki később még egy esélyt.

2015-ös kiadás a Tericumtól, anyósom ajándékának előolvasása. A címlap nagyon szép, visszafogottságában, mégis enyhe nőiességében, romantikusságában illik a regényhez. Ez egy külföldi borító, amit érdemes volt átvenni, sokkal jobbat nem nagyon találtam én sem. A könyv minősége abban hagy egy kis kívánnivalót maga után, hogy egy egy oldalon ki-kilóg a fűzött kötés fehér cérnája, ami nem mondom, hogy halálra idegesített, de egy kicsit azért zavart, tekintve, hogy ajándékba szántam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.