Írtam már a gyerekkönyves zsűri toplistás könyveiről itt, itt és itt, most jöjjennek azok a kötetek, amelyek nem fértek be a tízes listára, én azonban szerettem őket:

blog_148.jpgSzinte minden zsűritag úgy érezte, hogy Harcos Bálint volt a legnagyobb vesztese a 2015-ös mezőnynek, hiszen neki több remek könyve is megjelent tavaly, mégsem jutott be ezek közül egy  sem a top10-be. Talán lehetett volna taktikásabb a  zsűri, és a pontok átcsoportosításával legalább egy, konszenzussal kiválasztott kötetet bejuttathattunk volna, mert most mindenki a maga kedvencét nyomta. Nekem  a Szofi-sorozat első kötete, a Szofi tüsszent volt pédául a legkedvesebb. Ez egy tüneményes láncmese a legkisebbeknek, Cristina Quiles egyedi, finom rajzaival. 

blog_149.jpgTakács Zsuzsa kötete kicsi Mimiről, a kisnyusziról, szintén egy legkisebbeknek szóló sorozat első kötete. Két fontos témát dolgoz fel, érdekesen és jól meséli el az ovikezdésről és a költözködésről szóló történeteket. A képi világa bár meglehetősen rózsaszín, mégis kellemes, esztétikus, nekem egyedül a nyuszik kék gülüszeme volt nagyon furcsa és idegen. Harcos sorozatához hasonlóan ebben is van még tartalék bőven, jól kitalált a koncepció is, úgyhogy nem kizárt, hogy idén sikerül bejutni egy újabb kötetnek a legjobbak közé.

blog_150.jpgÉs még egy sorozat, ezúttal a nagyobbaknak, és már a harmadik rész, Kiss Ottó "Ati a tükör mögött" című kötete. Ez a történet is, mint a sorozat többi darabja, kicsit melankolikus, de ugyanakkor kedves, hangulatos. Hanga Réka illusztrációi pedig csodaszépek. Sok kép, kevés, de okos, igényes szöveg, nagycsoportosoknak, kisiskolásoknak ajánlható, a főszereplő kisfiú is ebbe a korosztályba tartozik. Nem tudom, itt mi hiányzott, mert több zsűritag is kifejezetten pozitívan nyilatkozott a könyvről, végig ott is volt az élmezőnyben, de aztán a végén valamiért mégis lecsúszott.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr5110415580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása