És akkor lássuk most a nyaralást könyvekben:

Wodehouse golfos történeteit még itthon kezdtem el, és annyira szórakoztató volt, hogy vittem a Horvátországba is. Öt éve olvastam a másik ilyen novellagyújteményt a szerzőtől (hihetetlen egyébként, hogy mennyire gyorsan telik az idő), és csak megerősíteni tudom, amit akkor írtam, azzal a különbséggel, hogy most már lassan határozottan kedvet kapok magához a játékhoz is. A Ciceró Wodehouse-sorozata egyébként nem csak beltartalma, hanem külleme miatt is kimondottan alkalmas strandolvasmánynak, kis helyet foglal és strapabíró. A borítóra meg elég csak rápillantani, máris jobb kedve lesz az embernek. 

Miután év elején újraolvastam a Három ember a hóban című régi nagy kedvencemet, és megállapítottam, hogy még mindig nagyon jó, kedvet kaptam egy másik hasonló stílusú kamaszkori olvasmányom, Milne Micsoda négy napjának újrázására is. Mivel a könyvet nem találtam sehol, a netről sikerült szereznem egy ugyanolyan antikvár példányt, és eltettem a nyaralásra, számítva rá, hogy ha emlékeim nem csalnak, nagyon jól fogok szórakozni. Így is lett, úgy jártam, mint januárban Kästnerrel, ez is még mindig remek, könnyed, bájos, mint ahogy emlékeztem. Ez is az Európa Vidám Könyvek-sorozatában jelent meg, és szintén Kaján Tibor illusztrálta.

Ezután következett egy laza ifjúsági, amelyik sajnos nem kötött le annyira, szinte csak végigrohantam rajta kötelességtudatból. Aztán beleolvastam ebbe, de ez meg olyan szinten nyálas volt már az első oldalon, hogy ki kellett gyorsan valamit találnom, mert nem volt már több könyv nálunk, és volt még vissza vagy három nap a nyaralásból. Szerencsére eszembe jutott, hogy a velünk nyaraló családnál láttam Kästner Eltűnt miniatűrjét, amit már régen el akartam úgyis olvasni. Így elcseréltem a Micsoda négy napra, mert nekik is elfogyott közben az olvasnivaló, és pár napra megint meg volt az aranyos, kedves strandolvasmányom, amilyenre én abban a hőségben vágytam. Ezt viszont már a Partvonal 2009-es új kiadásában olvastam, csodaszépre sikerült ez a kötet, igazi békebeli, házikönyvtárba való darab.

Pár nap szusszanás után a kalandok folytatódtak, a horvát után ezúttal a magyar tengert vettük célba, és erre a hétre egy igazi balatoni történetet vittem magammal. Bogáti Pétertől nagy élmény volt kamaszkoromban Az ágasvári csata, így most végre megismerhettem az előzményeket. Nagyon hangulatos volt a földvári strandról átnézni Tihanyba, és elképzelni ott a kis csapatot. Bogáti nem okozott csalódást, ez a könyve is vicces, fordulatos, könnyed, ugyanakkor rendkívül informatív is. Az új kiadás itt is gyönyörű, a Manó Könyveket dicséri. Imádom ezt a türkiz-barnás színvilágot, a címlapképet, a belső borítót. Ez is egy örök darab, főképpen balatoni nyaralókba ajánlom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.