Borbás Marcsi ízesen és líraian ír az ételekről meg az életről, de olykor túltolja, mint a tévében is. Egy kicsit modoros, egy kicsit életszerűtlen, egy kicsit magyarkodó, egy kicsit okostojás, pont eléggé ahhoz, hogy mára már ne legyen olyan szimpatikus, mint elsőre. A könyvben elsősorban hagyományos ételeket találunk, sok hús, zöldségből meg nagyrészt krumpli, bab, káposzta, tehát nem egy reformkonyha, de ezekre a régi, gyerekkorból ismert ízekre is szükségünk van, én legalábbis egyre többször főzök ilyesmit is. A felépítése nekem kissé fura volt, mert egy-egy főcím után jön az ételsorban egy-két kakukktojás, pl. a desszertek között hirtelen ott egy uborkasaláta, vagy a tészták között a rakott cukkini. Minden fejezetet bevezet valami kis történet, és ezek általában jók, kellemesek, különösen tetszett, amikor leírja, hogy a nagymama kézzel készíti a tésztát. De itt sem értettem pl., hogy miután olvashatunk egy kimerítő érkezést a különböző burgonyafajtákról, miért nem jönnek sorban a különböző krumplis ételek, miért folytatja valami mással. Tetszettek viszont a steak sütéséhez írt praktikák, vagy a sótábla használata (ez nekem teljesen új volt, még sosen hallottam róla), meg nagyon érdekesnek tartottam a babos csokitortát vagy a kölesmálét is. Külsőleg nagyon szép, igényes kötet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.