meseanyu 2016.04.01. 09:45

Heti jóságok 50.

blog_74.jpg

- Az évek során kialakult az a húsvéti menetrend, amit szeretek: szombat este csülök, sajtsaláta, tojás, friss zöldségek és egyéb finomságok anyuéknál. Vasárnap a gyerekek megajándékozása, templom, hétfőn délelőtt egy kevés visszafogott locsolkodás, aztán nagy családi összeröffenés anyósomnál társasozással. Idén ezt este még megfejeltük egy mozizással, megnéztük sógoromékkal a Bazi nagy görög lagzi második részét. Jó kis film volt, nagyon élveztem.

- Kedden ismét moziba mentünk, az Évszakok című film premier előtti vetítésére, amelyet Katinka kapott ajándékba a matektanárától. A Cinemacity igazán kitett magáért ezen a PR vetítésen: kaptunk mappát, kis noteszt tollal, és még ingyen kukoricát és üdítőt is. A film meg szép volt és érdekes.

- Blúz a Tchibo-tól, alap darab.

- Az Alexandra húsvéti akciójában megvettem anyósomnak ezt a könyvet, már régen fájt rá a fogam. És ami szintén nagy örömömre szolgált, hogy a rendelt könyveket már az Árkádban is át lehet venni.

- Mindenfélét intézkedtem a héten, többek között lefoglaltam a konfirmációs ebédet a La Marédában.

- Isteni idő, kerti munka, nagy séták és varázslatos illatok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr548522218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása