Mán-Várhegyi Réka 2014-ben robbant be az irodalmi életbe (nem mondom, hogy a köztudatba, mert én legalábbis ezen a ponton még nem figyeltem fel rá) Boldogtalanság az Auróra-telepen című novelláskötetével. A műről elég vegyes értékeléseket olvashatunk a Molyon, így részemről még mindig nem érzek zsigeri késztetést, hogy elolvassam, valószínűleg nem is fog sor kerülni rá. Aztán írt egy nyomozós könyvet a Mi Micsoda-sorozatba, amelyet a Mekiben lehetett kapni a Happy Meal mellé, nekem ekkor tűnt fel először a neve. Közben, hogy kicsit utánanéztem, látom, hogy a Tessloff Babilonnál valami házi szerző lehet, mert mindenfélét írogat nekik, szövegértési feladatokat, meg kezdő olvasóknak szóló könyvet, ilyesmit. Végül aztán tavaly tavasszal megjelent a Szupermenők című kamaszkönyve, amely borító és fülszöveg alapján rögtön beszerzési listára is került, így Katinka ezt kapta hatodik év végén évzáróra. Én meg bevettem az idei várólista-csökkentésbe, és gyorsan el is olvastam február elején, mivel bepánikoltam, hogy még sehol se tartok, pedig idén az volt a tervem, hogy jó lenne ezt a projektet úgy csinálni, hogy minden hónapban egy könyvet olvassak el. Hogy ebből mi fog megvalósulni, az még a jövő zenéje, mindenesetre ez a könyv jó kezdésnek bizonyult, ha nem is világraszóló remekmű, de határozottan szórakoztató kis történet volt. 

Mivel magyar gimis naplóregényről van szó, persze hogy rögtön eszébe jut az embernek a műfaj etalonja, a Szent Johanna Gimi. Ez a könyv olyan volt, mintha Leiner Laurának lett volna egy jó szerkesztője, és kihúzta volna az ismétléseket, felesleges magyarázatokat, és a hülyeség nagy részét, szóval feszesebb volt és életszerűbb. Nem csilli-villi magángimnázium Budán, hanem lakótelepi iskola valahol a peremvidéken, válófélben levő szülők, és az értelmes, érdekes főszereplő, Marci, aki sokkal szimpatikusabb volt Rentai Renátánál. Szokásos iskolai dolgok, szerelmi szál, humor, jó kis karakterek, és csak egy-két furcsaság. Mondjuk ezek azért szúrták a szememet, és nem értem, hogy olyan hibákat miért kell benne hagyni, hogy október 23-a nem tanítási szünet vagy hogy a ballagás május végén van. Utóbbit mondjuk félmondattal megmagyarázza, hogy itt ez a szokás, de könyörgöm, miért, amikor meg az az alapkoncepció, hogy ez egy egyszerű, normál iskola. Farsangkor meg beöltöznek, és még téma is van hozzá, ez  abszolút SZJG, aztán az egyik fiú nem ismeri a Simpson családot, a nátha az egyedül előforduló betegség, és emiatt marad otthon tanár és gyerek egyaránt, a főszereplő nővéréről meg nem derül ki, mit csinál, hová jár... Szóval ilyesmik azért vannak, de összességében egy intelligensen, olvasmányosan megírt korrekt kis regény, műfajában abszolút elfogadható. Jók az üzenetei is, bár sok mindenben klisés, leegyszerűsített. Remélem azért sorozat nem lesz belőle, mert jó volt, de elég volt.

2015-ös kiadás a Tilos az Á Könyvektől, saját példány. A borítót meg ki rajzolta? Na ki? Hát persze, hogy országos kedvencem, Dániel András. Ez a pasi nálam nem tud hibázni, szerintem tökéletes a könyv megjelenése, minden a helyén van, a színek, a figurák, a kis böngészni való feliratok, és hozzá még az a jófajta puhaborító.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.