Ti tudtátok, hogy Nick Hornby-nak van egy lánytestvére, aki szintén ír? És azt tudtátok, hogy a Méhkas című regénye valami zseniális? Mert én nem. Nemrég viszont felfigyeltem a Molyon egy angol nyelvű könyvre, amelyről nagyon jó véleménnyel volt a két értékelője, akiknek egyébként is adok a szavára. Itt mindjárt ki is derült, hogy a szerző a drága Nick tesója, így elementáris erővel kezdett vonzani a könyv. Még angolul is elolvastam volna. Aztán a körülmények szerencsés összjátéka folytán felfedeztem, hogy van magyarul, ráadásul a könyvtárnak is megvan.

A Brooke Davis-fiaskó után különösen jólesett újra egy olyan könyvet olvasni, amelyben olyan jólesően otthon érezhettem magam. Egy olyan könyvet, amelynek minden szavát, minden kis történetszálát a magaménak éreztem, egyetértettem, együttéreztem, jókat nevettem, és közben mélyen magamba néztem, mert annyira igaz és annyira ismerős volt minden, amiről olvastam. Akik részt vettek már valaha szülői értekezleten, és megtapasztalhatták egy ilyen közösség dinamikáját, vagy csak egyszerűen átélték már a lakókörnyezetükben vagy a munkahelyükön a különböző hierarchiák kialakulását, azok szerintem egyet fognak érteni velem, mennyire pontosan mutatja be Gill Hornby a különböző helyzeteket, típusokat, briliánsan és nem mellesleg nagyon finom, elegánsan szellemes humorral. Már az elején éreztem, hogy ha minden úgy alakul, ahogy szeretném a történetben, akkor valószínűleg kedvenc lesz, és szerencsére nem is kellett csalódnom, engem végig lekötött, kikapcsolt, szórakoztatott. Egy igazán jól, igényesen és olvasmányosan megírt társadalmi szatíra, egy leheletnyi nyálmentes romantikus szállal, úgyhogy senkit ne tévesszen meg a borító, csak annyit mondok, hogy még Tibornak is tetszett. 

2014-es kiadás a GABO-tól, a városi könyvtárból kölcsönözve. Szégyenletes ez a címlapkép, a leggagyibb lektűröket idézi, arról nem is beszélve, hogy a hölgyek a képen abszolút nem úgy néznek ki, mint ahogy a szerző a regényben leírja őket. Ha nagyon akarod, be tudod őket azonosítani, de rövid hajuk van hosszú helyett vagy fordítva, és még ha egy-egy hajszín vagy kiegészítő stimmel is, az egész egy nagy kavarc. És hogy mit keres az alsó hölgy kezében az alma, azt egyszerűen fel nem foghatom. A külföldi kiadások borítói sokkal esztétikusabbak, nekem különösen a fenti kettő tetszett. Egy ilyen jó regény megérdemelne egy sokkal ízlésesebb borítót, és sokkal több olvasót is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.