Fredrik Backman első könyve, Ove története, már szinte biztos, hogy az idei év legkedvencebb könyve lesz nálam, úgyhogy bár nem vagyok egy nagy könyvvásárló mostanában, és nem is ugrok lelkesen a megjelenésekre, azért az egyértelmű volt, hogy Backman új kötete kell nekem. Pláne egy ilyen címmel, és egy ilyen fülszöveggel. Szerencsére be is váltotta a hozzáfűzött reményeket, és azt gondolom, hogy akinek Ove tetszett, az ezt a regényt is szeretni fogja. Számomra legalábbis már kezd körvonalazódni Backmannak egy nagyon szerethető stílusa, tematikája, amelyre remélem a jövőben is számíthatok majd, ha egy igazán jó, szívhez szóló, emberi, ugyanakkor humoros történetre vágyom. Elsa és nagymamája története persze sokban különbözik is Ovétól, kezdhetnénk mindjárt ott, hogy a két öreg két teljesen ellentétes pólust képvisel, valószínű nem is nagyon tudnák elviselni egymást a való életben. Az viszont ugyanaz a képlet mind a két történetben, hogy egy lakópark, illetve jelen esetben egy bérház lakóinak hogyan fonódik össze az élete, és az egymás mellett élő emberek hogyan tudnak aztán a végére igazi kis közösséggé kovácsolódni. Én a magam részéről, nagy közösségi emberként, imádom az ilyen sztorikat, amikor kiderül, hogy a zord külső mögött érző szív lapul, és hasonlók. Bár ez a második Backman könyv számomra nem volt annyira katartikus, annyira zseniális, viszont másrészről a mesés vonal meg adott hozzá egy óriási pluszt, amit szerintem sokan szeretni fognak benne, és nem tagadom, engem is elvarázsolt. Meg az is biztos, hogy a nagymama-unoka témakör is mindig hálás, ha valami bölcsességre akarunk jutni, ami Backmannál azért feltétel, meg a könnycsatornákat is kellően ingerli, amit szerzőnk szintén szeret. (Szerencséje, hogy nagyon elegánsan, és nem hatásvadász módon teszi.) Én most ilyen értelemben nem annyira tudtam elkapni a fonalat, valahogy egy egész picit kívül maradtam a történeten. Összességében mégis azt mondhatom, bár most nem volt pityergés, sem igazán hangosan röhögés, hogy egy nagyszerű könyvélménnyel gyarapodtam, úgyhogy kívánok Fredrik Backmannak hosszú és eredményes életet, magamnak meg még sok könyvet tőle.

2015-ös kiadás az Animustól, saját példány. A kötet védőborító nélkül türkiz, ami ugye az egyik kedvenc színem, úgyhogy már csak szép lehet,  a védőborítón meg korrekt a kép, még a Griffendél-sál is kikandikál, amely a főszereplő, Elsa fontos tartozéka. Összességében az egész kötetet jó kézbe venni, igényes, tartós, örök darab. És persze az sem utolsó szempont, hogy ügyeltek arra, hogy a szerző két kötete hasonló, összeillő dizájnnal jelenjen meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.