meseanyu 2015.06.24. 18:50

Hiányérzet

nizza.jpg

A régi Nizza, a regény egyik helyszíne. Na erről pl. szívesen olvastam volna még. Meg a vidéki magyar uradalomról is, a másik érdekes helyszínről, de ott is a legfőbb történés a bagzó macskák leírása volt.

Az a baj, hogy már nem nagyon emlékszem a Nyughatatlanokra, így nem is nagyon tudom igazán folytatásként értékelni jelen kötetet, bár az is lehet, hogy ha emlékeznék, akkor is kicsit lógna a levegőben ez az egész történet. Az első rész után maradt kérdéseimre nem kaptam választ, legalábbis nem érzékeltem megvilágosodást, ez a történet meg önmagában nem kötött le annyira, határozottan gyengébbnek éreztem, mint az előzőt. A szerintem teljesen felesleges közönséges erotizálás itt is megvolt, ezt nem tudom, miért kell egyébként csinálni, de nekem jobban tetszett volna kicsit több lelkiség, szép századeleji hangulatok, mert így inkább a mocsok volt túlsúlyban. De nem csak a lélekábrázolás volt kidolgozatlan, a sztori sem ragadott magával, bár maga az alapszituáció, a nem halló (Kicsit bajban vagyok: szabad ma azt mondani, hogy süket, vagy az nem pc?) fiú, és ennek a fogyatékosságnak az akkori kezelése határozottan érdekes volt. Valahogy mégsem tudta kihozni a szerző ebből a nagyon jó alapanyagból a maximumot. Minden tiszteletem Szécsi Noéminak (Mert nem véletlenül olvasom sorra a könyveit, az egyik legjobb kortárs magyar írónak tartom.), de a Gondolatolvasó szerintem hagyott maga mögött kívánnivalót bőven. Pl. jobban lehetett volna játszani a címmel is, és nem csak érintőlegesen megemlíteni. Remélem, hogy az utolsó rész, majd meghozza a várt teljességet, és végre kiderül mi végre is ez a trilógia, mert jelenleg nem értem a koncepciót, valahogy olyan érzésem van, hogy a szerző random módon belekap ebbe is meg abba is, aztán hadd szóljon. Én egy igazán élvezetes sorozattól azért valamivel több összeszedettséget várok. Úgyhogy hajrá, kedves Szécsi Noémi, lehet még szépíteni, várom a következő kötetet!

szecsi.jpg2013-as kiadás az Európától, a városi könyvtárból kölcsönözve. A borítókép tetszik, szépen visszaadja a kort, meg hogy a testvérpárról lesz szó. Tetszett az is, hogy a fejezetcímek külön oldalon voltak, jó volt a papír minősége is, szóval a külcsín jobban bejött, mint a belbecs.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr457570650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása