Habár a paleo-elméletet nettó baromságnak tartom, viszont sajnos már minden értelmes szakácskönyvet olvastam a könyvtár állományában, gondoltam kiveszek egy paleost is, bajom nem lehet belőle. A diéta mindig is az életem része volt, hiszen hízásra hajlamos vagyok sajnos, de nem dőlök be a mindenféle divatos irányzatoknak, arra már rájöttem, hogy egy módon lehet igazán fogyni: kevesebbet kell enni. Meg persze nem árt, ha kerüljük a cukrot meg a lisztet, de ezt már UPDATE Norbi és sokan mások is elmondták, úgyhogy nem tudom miért gondolják a paleosok, hogy ők találták fel a spanyol viaszt? A dán sztárszakács, Thomas Rode Andersen (Most látom csak micsoda klasszikus neve van.) könyvét választottam, mert kíváncsi voltam, mit hoz ki az ő tapasztalatával, kultúrájával ebből az őrültségből. Nem is kellett csalódnom, mert igazából jó kis húsok mellett használható és újszerű zöldségköreteket, salátákat és mártásokat találtam a kötetben. A desszertek viszont felejthetőek voltak, pedig az a tapasztalatom, hogy azért  e téren is lehet jókat kihozni még szigorú paleo elvek mellett is. Az elején a paleo-rizsát egyébként nagyjából átlapoztam csak, de nem is volt sok szerencsére a könyv egészéhez képest.  Volt persze itt is egy-két nehezebben beszerezhető alapanyag,  mint a modern szakácskönyvekben szinte mindig, a csúcsos káposztáról pl. még életemben nem hallottam, és azt sem értettem, hogy miért nyomatja mindig a fürjtojást, a tyúkok tojása ezek szerint nem felel meg a paleo-elveknek. Kiderült, hogy az ecet is olyan hozzávaló, amit nem csípnek a paleosok, ezt mindig írta is a szerző, hogy helyettesítsük citromlével, amit én már eddig is így csináltam, pusztán azért, mert nem szeretem az ecet ízét, szagát. (Lehet, hogy látens paleos vagyok?) Egyik receptbe mondjuk belecsúszott röpke 40 deka búzaliszt, ezt sem nagyon értettem, mert közben meg olyan parasztvakítások mentek, hogy csináljunk hamburgert úgy, hogy  a zsemlét grillezett gomba helyettesíti, meg a spagettiszószhoz párolt gyökérzöldségekből meg hagymából készítsünk "tésztát". Ja, és amit még bírtam, a hihetetlenül bizarr mennyiségek: negyed citrom héja, fél teáskanál csili, meg hasonlók. Mindezek ellenére határozottan inspiráló kötet volt, és úgy gondolom, ki tudom szűrni a paleoból, ami nekem való, úgyhogy most majd sorra veszem a könyvtár állományában fellelhető többi paleos szakácskönyvet is, persze megtérni azért nem fogok, ne aggódjon senki.

2013-as kiadás a Scolartól, a városi könyvtárból kölcsönözve. A címlapkép nekem inkább taszító, mint vonzó, nem szeretem a kigyúrt, tetovált csávókat, ezért is választottam fentebb egy szolidabb képet a szerzőről. De azért látszik már itt is, hogy igényes könyvről lesz szó, és a kötet tényleg  szép, jól tagolt, és nem is olyan nagy formátumú, mint az sokszor megszokott a képes album jellegű szakácskönyvektől, szóval jól forgatható.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.