csalad1932.jpg

Kép innen. 

Mindig jó szívvel voltam Móra iránt, hiszen onnan fogva, hogy hallgattam lemezen a meséit, aztán olvastam a Kincskereső kisködmönt (ami sokakkal ellentétben talán a legkedvesebb kötelező olvasmányom volt), a mai napig csak jó élmények értek vele kapcsolatban. Az is igaz, hogy már jó régen olvastam tőle, és nem is igen terveztem tovább mélyíteni ismeretségünket, ha nem ér a Molyon olyan impulzus, aminek nem lehetett ellenállni, így a vademberről szóló történeteket tartalmazó kötet legközelebbi könyvtárlátogatásomkor jött velem haza. Be is váltotta a hozzáfűzött reményeket: vicces volt, szellemes, mélyen emberséges, tele kis szúrásokkal a politikát illetően, és mindenek előtt tele szeretettel az unoka, a család iránt. Mórát olvasva azt gondolja az ember, hogy jó lenne így élni, ilyen becsületesen, erkölcsösen, mégis liberálisan, telve öniróniával és szeretettel. A könyvtárból egy olyan kötetet sikerült kihoznom, amelynek második részét a Nádihegedű című gyűjtemény képezte. Ez sem volt rossz, de itt már néhol elkalandoztak a gondolataim, nem kötöttek már le maradéktalanul a történetek, viszont itt is volt sok megmosolyogni-, meghatódnivaló részlet. Összességében azt hiszem jó lesz megjegyezni, hogy Móra nagyon jó lélekbalzsamnak, hatékonyan tudja ellensúlyozni a stresszt, és segít rávilágítani arra, hogy mi az igazán fontos az életben.

móra.jpgA Szépirodalmi Könyvkiadó 1981-es kiadása, a városi könyvtárból kölcsönöztem. Nem különösebben mutatós, konzervatív kiadás, gondolom úgy gondolták, hogy egy ilyen klasszikus sorozathoz ilyen külső illik. De legalább jól forgatható, kellemes nagyságú, és időt álló is, a hosszú évek során, számos olvasó után sem esett még lapjaira.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr306705443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása