fulghum_robert.jpg

Robert Fulghum nem csak úgy néz ki, mint a Mikulás, hanem lelki alkatában is olyan jóságos, elnéző, kedves tanítómester, akinek írásai újra és újra segítenek abban, hogy miként is kell néznünk a világot, hogyan is kellene élnünk az életünk. Persze az ilyen csúnya, esős, borongós napokon, amikor azon töröm a fejem, hogy már megint nem tud úgy haladni az építkezés az időjárás miatt, ahogy szeretném, ráadásul a férjem tegnap belázasodott és nekem is nemszeretem orvosi vizsgálatra kell mennem délután, nehéz visszakanyarodni a fulghumi útra, de aztán eszembe jut, ahogy a krétaiakról írt, a nevetésükről: "Van egy kifejezésük erre a nevetésre: Aszbesztosz Gelosz. Maga Homérosz is használta ezt az összetételt: "és ki nem oltódó nevetésre fakadtak e boldog/istenek ott..., meglátva cseles művét a ravasznak" Szó szerint annyit tesz: olthatatlan nevetés. Lebírhatatlan, legyőzhetetlen nevetés. A krétaiak azt vallják, aki nevet, az marad meg utolsónak. És ők bírják is- hosszú. hosszú ideje."

Szóval csaknem két év után, most hogy ismét kezembe vettem egy kötetét, habár először nehéz volt ráhangolódnom, mert erőltetettnek sőt néha gyerekesnek találtam a történeteit, a végén rájöttem, hogy nem benne van a hiba, hanem bennem, és erre kell, hogy pár évente figyelmeztessem magam.

fulghum_1.jpg2007-es Cartaphilus kiadást olvastam, saját példányt. Az tetszik, hogy kemény kötésű és védőborítós, de a kép, a színek nem igazán adják vissza az írásai hangulatát. A Park kiadónál megjelent első két kötetének borítói valahogy jobban passzolnak szerintem.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr146067731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása