Nagyon szerettem volna szeretni Stephanie Barron sorozatát, pedig már az első résszel is gondjaim voltak, amit akkor nem akaródzott bevallani magamnak. Azt hiszem muszáj lesz újra olvasnom valamit Austentől (jövőre beterveztem pl. várólista-csökkentősnek  a Büszkeség és balítéletet németül), hogy megtudjam, vajon még mindig nevezhetem-e magam az írónő rajongójának, vagy ezen békés, kellemes regények iránti affinitásom valahol eltűnt az idők folyamán. Mert Barron regénye határozottan untatott most, persze emögött lehet a Moly-balhé is, vagy az, hogy azért Barron mégsem Austen, még ha sokak szerint ügyesen teremti is meg a szerzőnő könyveire jellemző hangulatot, vagy talán az zavart, hogy ezek a krimik már csak műfajukból adódóan is kalandosabbak, mint az Austen regények, a kalandregényeket meg sajnos valamiféle genetikai hiba folytán nem bírom. Összességében ismét arra kellett jutnom, hogy bármennyire is szeretem a sorozatokat, és vágyom olyanra, amelynek bármelyik részét nyugodt szívvel kinyithatom, garantálva a felhőtlen szórakozást, ez most, ezzel a sorozattal még mindig nem jött el.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.