Voltak előzetes fenntartásaim a könyvvel kapcsolatban, hiszen Laura Thomson Agatha Christie életrajzában elég rossz véleménnyel volt róla, ezek egy része be is igazolódott. Az biztos, hogy nem bánt kesztyűs kézzel Agatha-val, és nekem mint rajongónak ezt természetesen nehéz megemészteni. Amolyan szennyes kiteregetős, szenzációhajhász iromány színezete volt sok helyen, és nem csak az eltűnéssel kapcsolatban, nem túl tapintatosan kezelte Agatha két férjének viselt dolgait sem. A legnagyobb kérdés bennem az, hogy ha tényleg igaz lenne Nan Watts meséje, ugyan mi vezette a lányát arra, hogy megtörve a sok évtizedes hallgatást, amelyet a család képviselt (Agatha kifejezett kérésére), minden piszkos kis tényt elmeséljen. És vajon miért nem haragudott meg ezért rá Christie lánya, Rosalind? Mert  a szerző ezt nagyon is hangsúlyozni igyekszik. Ettől eltekintve olvasható volt a könyv, de azért a Thomson mű nagyságrendileg jobb, aki igazán kíváncsi a krimi királynőkének életére (és nem csak bulvár szinten), annak inkább ezt a kötetet ajánlom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.